Délmagyar logó

2018. 12. 12. szerda - Gabriella 0°C | 5°C Még több cikk.

Emberkísérlet

JEGYZET "Minden embernek köszöntem."
Azt írja a Szeretlekmagyarország.hu, hogy az embereket nem lehet megváltoztatni. Mindenkinek olyan a gondolkodásmódja, amilyen. Boldogabbá se lehet tenni valakit az akarata ellenére. Ezen – ahogy a múlton, a kiszámíthatatlan jövőn és az idő múlásán – fölösleges „kattogni".

Elképzelni sem tudom, milyen hazai vagy nemzetközi hír hatására vált ennyire sztoikussá az egyébként életvidám oldal szerkesztője. Vitatkozni sem szeretnék vele. Csak leírom egy spontán kísérlet eredményét, amely mintha ellentmondana a Szeretlekmagyarország.hu megállapításának.

Volt néhány hét, amikor egy bizonyos órában minden embernek köszöntem. Az idő tájt hajnalban volt időm futni. Öttől hatig az Algyő és Szeged közötti kerékpárúton, a 47-es mellett, a falutól az M43-as dupla körforgalmáig és vissza. Nem akartam én próbára tenni senkit: csak megszokásból köszöntem a velem szembebicikliző algyőieknek, és aztán az ismeretleneknek is, akik az ipari parkba, a kastélyszállóhoz vagy a kertészetbe járnak dolgozni. Ugyanazok az emberek, szinte mindig ugyanazon a pontján az útnak.

Az algyőiek mindig visszaköszöntek. Egy motoros férfi látszott csak kivételnek, meg se rezdült az arca. Ám a harmadik vagy a negyedik napon észrevettem, hogy a kormányon nyugvó bal kezének három ujja megemelkedik. Az ismeretlenek az első alkalommal többnyire nem válaszoltak a jó reggelt-re, sem az intésre.

Másnap, harmadnap viszont már szinte mindenki reagált; a nők hamarabb, mint a férfiak. Akadt egy villanybiciklis horgász, akivel egy hét után már beszélgettünk, ahogy hallótávolságba ért. Egy szemüveges, baseballsapkás férfin először ijedtséget láttam – egy hét után már messziről mosolygott. A buszvezetők is intettek. Egy afrikai srác, akivel csak egyszer találkoztam, tisztán ejtett jó reggelt-tel válaszolt, és belepacsizott a kezembe, mint a futóversenyeken.

Később máskor futottam, aztán megint visszatértem ehhez a hajnali időponthoz. És jöttek megint ugyanazok az emberek, és köszöntek is, ugyanúgy. Szóval, azt hiszem, megmarad, amit így fölépítünk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fesztivál

Tovább olvasom