Délmagyar logó

2019. 03. 23. szombat - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Földéhség

JEGYZET - "Ha valaminek értéke van, azt az aktuális értékétől függően adni-venni is fogják."
Drágul a termőföld – olvasható ki a statisztikákból, és ebben élen jár Csongrád megye. Nem volt ez mindig így, és nyilvánvalóan nem is lesz, de most épp a földéhség a jellemző tendencia. Az összegzésekből kivilágló jelenség hátterében több ok áll egyszerre. Ezek egyike, hogy a hazai földárak elmaradtak a nyugat-európaiaktól, egy másik viszont az, hogy egyre inkább megéri földet egyszerűen befektetésként vásárolni.

Láttam ilyet magam is a nyáron, Királyhegyes határában. Miközben egy helybeli gazda földjére tartottunk, és ő kalauzolt bennünket, felhívta a figyelmünket arra, hogy az út menti csatorna partján vannak szépen megművelt, tisztán tartott területek, de olyanok is, amelyekben csak tessék-lássék folyik a gazdálkodás. A különbség laikus szemmel is azonnal látható volt, és nem kellett Sherlock Holmesnak lenni ahhoz, hogy összeálljon a kép: akinek a földje az utóbbi kategóriába tartozik, nyilván pénzügyi befektetésnek tekinti a termőföldet. Hogy ez így rendjén van-e, vagy sem, azon lehet vitatkozni, de tudomásul kell venni: ha valaminek értéke van, azt az aktuális értékétől függően adni-venni is fogják, mint egy egyszerű vagyontárgyat.

De mit tehetnek a földéhség közepette az igazi gazdák, akiknek szívügyük a termelés? Egy szakember azt mondja, a tipikus birtokméret már olyan kicsi – átlagosan 1,42 hektár – , hogy az már gátja a beruházásoknak. Ebben, ha a piaci racionalitást nézzük, minden bizonnyal igaza van – a másik szempont meg az, hogy jobb, ha nem kevesek kezében koncentrálódik a földvagyon, mert így többeknek nyújt jövedelmet. Fejleszteni persze kell. Ezt azonban a kis területek tulajdonosai is megtehetik: összeadva és így megsokszorozva erejüket. Persze, az is igaz, hogy Nyugat-Európához képest nemcsak a földárakban vagyunk lemaradva, hanem az észszerű együtt-
működésben is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meg tudják csinálni

"Nem irigylésre méltó helyzet." Tovább olvasom