Gyümölcstartalom

Háromszor három üveg névre szóló, felcímkézett sárgabaracklekvárral állított be hozzánk hétvégén a szatymazi rokonság, ami a legbiztosabb jele, hogy itt a kajszi szezonja. Tavaly nem hoztak, akkor tényleg csak mutatóban termett. És előbb sem hoztak, mert az idei meggyből nem sok jutott lekvárnak, kevés is termett, és az eső is rohasztotta a gyümölcsöt. Bevallották, cukor hozzáadásával készült, de éppen csak hogy „megmutatták neki".

Ma sokan turmixolják, dzsemfixet tesznek hozzá, így gyorsan elkészül, és ezt többször megismétlik, ahogy érik a sárgabarack. Környezetemben többen is követik ezt a gyakorlatot, s bátran teszik, mert a lekvár sokkal hamarabb elfogy, mint hogy megérné a következő termést.

Gyerekkoromban minden máshogy volt, egyféle gyümölcsből leginkább csak egyszer főztünk lekvárt. Legyen az kajszibarack vagy szilva, ebből tudott igazán mennyiség lenni. Már kimagozni sem volt kis munka, utána legalább 6-8 órán kavargattuk a szegedi belvárosi bérpalota légoltalmi pincéjének óriásüstjében – és a cukrot mi is inkább csak megmutattuk a gyümölcsnek.

Ennyi idő alatt azért jó sok víz elfőtt a gyümölcsből, a végére persze már a gyerek is nagyon megunta a kavargatást. Abbahagyni viszont nem lehetett, csak váltani egymást. Mert ha leég az üst aljára – egyszer azért erre is volt példa –, tönkremegy az egész. A lekvár gyümölcstartalmával viszont nem volt gond, emlékeim és számításaim szerint minimum 200 százalékos lett – súlyra biztosan kevesebb mint a fele volt a lekvár a kiinduló gyümölcsnek. Miközben a mai bolti üvegek címkéjén a 60 százalékos felirat már nagyon jónak számít...