Jegyzet

2019.03.19. 08:00

Hála

JEGYZET - "Minden bizonnyal motiválóak a betegek írásai, igazán ezért éri meg csinálni."

Kiss Anna

Másoknak a pénztárcája, a földeáki háziorvosnak a füzete vastagszik napról napra, hiszen ő abba kéri a betegek elismerését. Mennyivel szebb gesztus ez, mint a borítékot várni, hiszen nem mindenki teheti meg, hogy anyagilag köszöni meg az orvos segítségét, de egy-két szép gondolata, elismerő szava minden páciensnek van. Ingyen. És milyen jóleső azt egy-egy rendelést követően elolvasni, minden bizonnyal motiválóak a betegek írásai, igazán ezért éri meg csinálni, mert ez a valódi elismerés. Motiváló persze a 25 ezres hálálkodás is – mostanság állítólag ennyit illik adni egy komolyabb beavatkozás után, pedig az elvégzett operációért valójában megkapja a fizetségét a szakember minden hónapban a bankszámláján. Ráadásul az egészségügyi szolgáltatásokért minden hónapban fizetünk, a munkabérünkből vonják le. Ettől függetlenül érezhetjük úgy, hogy hálálkodnunk kell, amikor az orvosunktól kiemelt figyelmet kaptunk, kedves volt velünk és végig támogatott. A legtöbben ezt úgy köszönik meg, hogy több ezer forintot borítékba tesznek, és a kezelés után, a gyógyulást követően a doktor zsebébe csúsztatják azt. Egyik ismerősöm is így tett, miután megszületett az első gyermeke egy Békés megyei kórházban. Az újdonsült apuka még nem volt jártas ebben, de pontosan tudta, hogy egy ropogós 20-assal nem ússza meg, vastagított a borítékon. Öt darab, Szent István-képpel ellátott 10 ezres bankjegyet nyújtott át fehér borítékban a nőgyógyásznak, aki a vastagságot megtapintva felkacagott, majd gúnyosan végignézve az ismerősömön így szólt: „Uram, Ön el van tévedve, nálunk 30 ezer a szokás." Az apuka viszont nem volt rest, visszakérte a borítékot, kivett belőle 20 ezer forintot, majd újra köszönetet mondott, és ismét átnyújtotta a hálapénzt a dokinak.

Címkék#Vélemény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!