Három kívánság

A három kívánságnak nem úgy van köze ehhez az íráshoz, ahogy gondolni tetszik, de nyugalom, itt is a megoldás a rejtélyre. Azért is király, hogy van a közmédiának az M3 csatornája, mert adnak régi filmeket, meg a Kisvárost is, amelynek az utolsó részeiben már szerencsére szemlátomást egyre kínosabban elvtársazták le egymást a rendőröket és határőröket alakító színészek.

És ismétlik még a legendás Három kívánság című műsort is, ami mai szemmel – nem lehet ezt máshogy mondani, de biztos értik – delejező. Van abban valami báj, amikor Schirilla Györggyel gőzgombócot zabáltatnak a 3 fokos Duna kellős közepén, meg amikor a hétéves Marikának azért mégsem engedik, hogy felpróbálja a Szent Koronát. Szóval ilyenekkel szórakoztattam magam vasárnap délelőtt, amikor Dévényi Tibi bácsi műsorában az egyik kölök Milli Vanillit kért. A tanulságot most ide írom, mert nem bírom tovább: nem szabad kamuzni!

Biztosan emlékeznek, a nyolcvanas–kilencvenes évek fordulója azért eléggé klassz volt. Szerintem már volt walkmanem, és 1988-ban kinyitott az első Meki is Magyarországon, de rohadtul nem ez volt a lényeg abban az évben, ahogy később kiderült. Megalakult ugyanis a kor egyik emblematikus zenekara, a Milli Vanilli.

Különösebben komoly dologra azért ne gondoljanak, akik nem ismerik! Két srác énekelt szerintem tré diszkóslágereket, de mégis lenyomták a világot. Pedig nem indult jól a történetük. Miközben megpróbáltak betörni a zeneiparba, modellkedésből és táncos fellépésekből próbáltak megélni, de ez nem nagyon sikerült. Ekkor futottak bele egy Frank Farian nevű producerbe, aki olyat ajánlott nekik, amire nem tudtak nemet mondani, ráadásul ők sem olvasták el az apró betűs részt.

A producer ugyanis másokkal énekeltette fel a számokat, nekik csak a tátogás maradt. Ráadásul a kamuval 1990. február 21-én megkapták a legjobb új előadónak járó Grammy-díjat. Aztán elszabadult a pokol, lebuktak, a díjat visszavonták, és mehettek a fiúk a levesbe. Hát, ennyi nagyjából. Előbb-utóbb minden kiderül.