Jegyzet

2019.05.15. 09:00

Késő?

JEGYZET - "Minden apró lépés számít"

Szabó Imre

A hidrológiai ciklus felbomlása miatt kevesebb csapadék érkezhet, az időbeli eloszlása pedig szélsőségesebbé válik, egymástól akár néhány száz kilométerre alakulhat ki aszály és a korábbinál intenzívebb árvíz – íme egy mondat Áder János köztársasági elnök tegnapi előadásából, amit helyi középiskolásoknak tartott a Hagymaházban. 


A téma a klímavédelem volt, ami napjainkban mondhatni divatos téma – az átlagember azonban többnyire csak legyint, amikor hall róla. Persze ha a fenti mondatot lefordítjuk hétköznapi nyelvre – mondjuk hogy azért drága a piacon a zöldség, a gyümölcs, mert a szokatlan időjárás miatt megint alig termett valami –, akkor mindjárt kevésbé tűnik egy politikus kimért, szakszavakba bújtatott szövegének. A helyzet ugyanis az, hogy Áder Jánosnak igaza van. Ez leginkább éppen akkor derült ki, amikor az olyan dolgokról beszélt, amelyek nem a távoli, hanem a közeljövő, sőt némely esetben a jelen problémái.


Az előadás végén az államfő tanácsokat is adott hallgatóságának, személyesen mit tehetnek a környezet védelméért, s erre is hozott egy példát. Egy középiskolában ivókutakat szereltek fel, ráadásként minden gyerek kapott egy saját, tartósan használható flakont – így sikerült a műanyag palackokat száműzni. Ez jó és követendő példa, azt viszont nem tudom, mennyi a tényleges haszna. Vannak, akik azt mondják, minden apró lépés számít, mások meg azt, hogy a környezetszennyezés növekedéséért leginkább a most iparosodó ázsiai nagyhatalmak a felelősek, úgyhogy amit mi teszünk, az édeskevés. És olyan vélemény is van, ami szerint már egyébként is késő. Kinek van igaza? Egy biztos: a mai tizenévesek látni, érezni fogják, és el tudják majd dönteni.

Címkék#Vélemény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!