Jegyzet

2019.08.22. 09:00

Lekvár helyett

JEGYZET - "mindenütt jó, de legjobb a házi"

Kiss Anna

Komoly aggodalmakat okozott a tavaszi és a nyár eleji viszontagságos időjárás a gyümölcstermesztők körében is, sokan attól tartottak, nem lesz elég szednivaló, hiszen az aszályra érkezett rengeteg eső nem kedvezett túlságosan a termésnek. Szerencsére azonban termett mindenből rendesen, így mi is megtölthettük a polcokat lekvárral és befőttel, elsősorban barackból, de hamarosan a szilva is az üstben rotyog majd. Fontos, hogy semmi sem vész kárba, hiszen a földre hullottakból lesz a „csodaszer". Mamámnál barackpálinka lesz, tavaly szőlőből készült szíverősítő, de mielőtt bárki is rosszat feltételezne, nem saját magának főzeti, hanem kifejezetten húsvétra a locsolkodóknak, illetve több tíz literes palackokban már több éve a lakodalmakat várja a kisüsti a szekrény aljában. Rendesen megérlelődik, mire szükség lesz rá, ebben az évben már a harmadik unoka számára készül az itóka. Nálunk általában ilyenkorra már mindig megcsappan a készlet otthon, idén a szilva megy a cefrébe. Szinte roskadásnak indult a fa, annyit termett, hullott is lefelé rendesen, így bőségesen lesz búfelejtőnek való. A mondás is úgy tartja felénk: „mindenütt jó, de legjobb a házi". Sőt azt mondják, ha valaki úgy tér haza a pálinkafesztiválról, hogy emlékszik a történtekre, akkor az egész kidobott pénz volt. Persze ez csak humor, ügyelni kell a mértékre. Ha ez mégsem menne, akkor érdemes alaposan átolvasni kollégám cikkét, amelyben pontos térképet ad ahhoz, hová kell menni Szegeden segítségért, ha egy csúfosabb estén az üveg aljával találnánk magunkat szemben.

 

Címkék#Vélemény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!