Lélek nélkül

Ellopták a szüleim sírja előtti kőpadot. A rendőrség sem tud segíteni – ilyen és ehhez hasonló mondatokat hallottam a vonal túlsó végéről épp egy héttel ezelőtt, amikor a Csörög rovatunk hívásait hallgattam le a hangpostáról. Egyből megütötte a fülem a panasz. Hogy van valakinek mersze ahhoz, hogy egy egész padot, amely legalább 50 kilós, csak úgy megfogjon, bepakoljon az autóba és távozzon vele? Ráadásul az egyik legbékésebb helyről, egy temetőből.Talán mert ott már nincs, aki rászóljon.

Egyre népszerűbb szinte minden településen, hogy a sírokról lopnak embertársaink, csak azt nem érteni, nekik mitől lesz jobb az életük, ha 1-1 vázát, koszorút vagy virágot eltulajdonítanak. És nem azért, hogy a saját halottjukhoz vigyék, hanem mert ez a heppjük. Másokat megkárosítani. 

Felénk tavaly nyáron élte ez igazi szezonját, nagymamám sírján háromszor ültettük újra a virágot, de nem azért, mert tönkrement volna, mivel gondoztuk a sírt, hanem azért, mert folyamatosan elhordták. Nem is különleges növényekről volt szó, hanem a nyolcvanforintos fehér árvácskáról, mindig olyat veszünk. Egy nyár alatt harminc tövet is vásároltunk belőle, az illetőnek biztos szép lett a kiskertje otthon. Harmadjára szerencsére már nem sikerült elvinnie, a temetőgondnok időben lekapcsolta egy másik sírnál.

Egyébként vannak olyanok is, akik szimplán haragból csenik el a sírokon lévő növényeket. Ilyenben is volt részünk, tatám sírjáról a friss, vágott virág tűnt el heteken keresztül, mindig ott figyelt a sírral szemben lévő kukában.

Ilyen egy lélek nélküli élet.