Magukat védik

Jobb félni, mint megijedni, tartja a mondás, és ez hatványozottan igaz a tanyavilágban. A szomszédok és a segítség messzire, ráadásul a betyárok sem olyanok már, mint száz éve. Nincs bőgatyás, ostorcsattogtatós romantika, ha manapság gyanús alakok kerülgetik az ember portáját, akkor akár a legrosszabbra is fel kell készülni. Idős embereket ütnek agyon pár ezer forintért saját otthonukban, tanyákat fosztanak ki. Az ember pedig úgy érzi ilyenkor, tenni kell valamit. De mit? Hiszen senki sem akarja megvárni, amíg valami baj történik, jobb szeretnénk megelőzni azt. Védelem kell, mindenáron. Vagy ha nem is mindenáron, de legalábbis legális keretek között.

Az a szegény bácsi is csak megvédeni akarta magát, aki a sorozatos lopások miatt érzett tehetetlenségében áramot vezetett az uborkaföldje kerítésébe. Rossz eszközt választott, a bíróság el is ítélte érte. Azért szerencsére vannak más olyan módok is, amelyekkel távol tarthatók a nem kívánt „vendégek". A riasztófegyverek tartásához pedig még csak engedély sem kell, elég a büntetlen előélet. A migránsválság kitörésekor is érezhető volt, hogy a tanyás területeken vagy a határ közelében élők nem akartak semmit sem a véletlenre bízni, igyekeztek megteremteni maguknak a személyes védelmüket. Ez meg is látszik az eladási számokban, életkortól függetlenül veszik a gázriasztó vagy gumilövedékes fegyvereket. Félnek, fegyverkeznek. Bíznak Istenben, de azért szárazon tartják a puskaport.

Ez az évszázadok óta bennünk lakó ösztön az, ami azt diktálja, inkább készüljünk fel, mert sosem lehet tudni. Lehet könnyelműen legyinteni, hogy minek az a gázpisztoly a házba, csak a bajt hozza. De ha arra kerül a sor, és szó szerint a küszöbünkön áll a baj, azért jobb, ha nem csak egy sodrófa akad az ember kezébe.