Fontos pillanat volt, amikor a Négy Mancs Alapítvány osztrák propagandafőnöke maga helyett kiáltványt küldött egy tévévitára, és ebben lekommunistázta a magyar viszonyokat. Az állatvédők főideológusa olyan tiszta helyzetet teremtett, amilyen régen volt már a magyar közéletben. Hiszen ezek szerint nemcsak a baromfiipar egy része ragadt bele a sötét kommunizmusba, meg az MSZP-kormány, hanem az SZDSZ, a Fidesz, a KDNP és az MDF is, hiszen közös országgyűlési határozatot akarnak a magyar libamáj védelmében. Ha jobban körülnézünk, rájövünk, az egyik oldalon ott vannak az állatok meg az osztrák állatvédők, a másik, sötét fertályon pedig mi mindnyájan.

Kommunista az, aki a zsírmájat védi.

Komolyra fordítva a szót: az állatvédőnek most természetesen nincs igaza, de kicsit azért mindig érdemes magunkba nézni, amikor a magyar viszonyokról beszélő nyugati emberek arcáról lepörög az udvariasság patinás sminkje. Mert jellegzetes ez a fajta kommunistázás: sohasem pártállásra vonatkozik, és nem is csak mentalitást minősít, hanem inkább emberi-társadalmi helyzeteket. Egy nyugati például akkor mondja, hogy nálunk tovább él a kommunizmus, amikor azt látja, a csatornázatlan magyar portákon az emésztőgödörnek nincs betonozott, szigetelt fala. Vagyis elfolyik a trutyi leve a talajvízbe. Ezt mindenki tudja. Azt is, hogy ez így szabálytalan, az önkormányzat mégse büntet meg senkit. De amikor elkezdődik a csatornázás, és a háztulajdonosok berzenkednek a nagy költségek miatt, rájuk lehet szólni szelíden, hogy ha sokat ugrálnak, jól meg lesznek büntetve a rossz emésztő vagy az illegálisan fúrt kút miatt.

De a témánál maradva: az a különbség köztünk és az osztrák állatvédő között, hogy miközben ő vitriolos kiáltványát fogalmazta, nem jutott eszébe például a Mol–OMV-csata. Nekünk, kommunistáknak viszont eszünkbe jut: osztrákozik már a szentesi gyárigazgató, a minisztériumi főosztályvezető, a csongrádi polgármester. Az osztrák pedig nyilván nem érti, hogy a mi szemünkben miért áll ő már ott, ahol a part szakad, bele a habzó Rábába. Hiszen ő csak a tömött libákat akarta védeni, és úgy érzi, ebbéli minőségében nem vették őt elég komolyan. Azt is érzi talán, hogy saját magyarországi emberei is meglágyultak. Ezen húzhatta föl magát annyira, hogy – számunkra már végképp érthetetlen módon – az izraeli befektetőket is ideráncigálja, hogy az ő rabjaik lennénk.

Mi a teendő tehát? Lehet, tényleg még több keserű pirulára, Négy Mancsra lenne szükségünk. De nekünk most mégis az esik jól, hogy örülhetünk; végre össze tudunk fogni, amikor az osztrák igáz bennünket.

Ez most sikerült először.