Jegyzet

2019.01.21. 08:00

Modern falu

JEGYZET "A posták nyitvatartását is jó lenne az élethez igazítani."

Gidró Kriszta

Ahogy megkérdezett olvasóink, én is szívesen laknék falun. Illetve én szinte ott lakom, Szegednek egy kellőképpen falusias részén. Jó pár éve költöztünk ide, és azért nem faluba, mert az akkor még óvodába járó gyerekeimnek olyan csoporttársuk is volt, akik egyébként kistelepülésen laktak, de szüleik Szegeden dolgoztak.


A gyerekek azért jártak szegedi óvodába, mert az otthoni intézmény fél órával hamarabb zárt, mint ahogyan a szülők munkaideje véget ért. Így mi is inkább Szegeden maradtunk, nem akartuk bonyolítani az életünket, ráadásul a városon belül meg is találtuk azt a helyet, ami eléggé emlékeztet egy falura.


Ha a Magyar Falu programban a közszolgáltatások elérhetőségének javítása alatt például azt értik, hogy az óvoda nyitvatartása jobban igazodik az élethez, akkor szerintem nemcsak megtartható lesz egy-egy kistelepülés lakosságszáma, de még növelhető is.


Különösen, ha még bölcsődét is nyitnak, felújítják a közeli városokba vezető utakat, a településen belül a járdákat. Kifejezetten jó ötletnek tartom a szolgálati lakások építésére vonatkozó javaslatot is. Ha a program segítségével a betöltetlen háziorvosi praxisoknak csak a felébe sikerül doktort találni, már nyert az egész ország.


Lenne egy kapcsolódó javaslatom, bár ezt a polgármesterek állami segítség nélkül nem tudják megvalósítani. A posták nyitvatartását is jó lenne az élethez igazítani. Ha ugyanis valaki délelőtt tizenegy órakor nincs otthon, hogy átvegye az ajánlott levelet, akkor másnap reggel nyolc és délután négy óra között a postán sem tudja átvenni: munkaidőben dolgozik ugyanis.


Ne kelljen azért később munkába érkezni, mert a jellemzően az állam által küldött ajánlott leveleket egy állami tulajdonban lévő cég csak munkaidőben tudja átadni.

Címkék#Vélemény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!