Délmagyar logó

2018. 12. 17. hétfő - Lázár, Olimpia -10°C | 0°C Még több cikk.

Moziforint

"Mert még nem szóltunk arról, ami korlátok közé szorít minden vágyat, álmot és szokást. És ezt pénznek hívják."
Egyetlen esztendő alatt ötszázezerrel – kétmillióról másfél millióra – csökkent azok száma, akik magyarországi moziba váltottak jegyet. Na, kérem, akkor ez most válság, és kongassuk a vészharangot, öltözzünk be a film temetésére? Vagy csak vegyük tudomásul: a korszerű elektronika annyira befészkelte már magát a háztartásokba, hogy a mozinak esélye sincs az akár ötven-hatvan csatornát is kínáló kábeltévérendszerekkel szemben. Különösen akkor, ha a család legöregebb tagja is elfelejtette már, hogyan nézett ki egykoron a Kékes névre hallgató televízió. Annál inkább megszokta az LCD (plazma, ki tudja milyen ketyerékkel felszerelt) tévé kristálytiszta képét.

Nagyon egyszerű, sőt mi több, kézenfekvő lenne ezzel magyarázni a honi mozizás válságát. Csak éppen az igazsághoz nem jutnánk közelebb. Ugyanis lehet mifelénk bármennyire fejlődő a családi, fotelos mozizás, össznépi méretekben aligha vethető össze a tengeren túli famíliák otthonának falai közé bepréselt technikája a magyar panelvilág filmlesőivel. S lám: az amerikai, a nyugat-európai filmszínházak, plázakomplexumok gazdái korántsem olyan elkeseredettek, mint az itthoni vetítőtermeket üzemeltetők. Ugyanis nézőszám visszaesése ott is regisztrálható, ám sokkal kisebb százalékkal mérhető a hűtlenek száma.

Higgyük azt: az amerikai, a francia, a német polgár jobban vágyik a közösségi élményre, mint a magyar? Netán fogjuk rájuk: ők már annyira beleszerelmesedtek a film-popkorn-kóla varázslatába, hogy mit sem ér a kéjgyilkos nyöszörgése, ha mindezt nem kíséri a mellettük ülő ropogtatós csámcsogása?

Magyarázatnak ez sem lenne rossz, csak közel sem kielégítő. Mert még nem szóltunk arról, ami korlátok közé szorít minden vágyat, álmot és szokást. És ezt pénznek hívják. Amerikában dollárnak, Németországban eurónak, nálunk forintnak szólítják, de mozik esetében édes mindegy – csak az nyer bebocsátást a filmszentélybe, aki lepöngeti a belépő árát. Márpedig éppen eme lepöngetés megy egyre nehezebben mifelénk. A mozijegyek ára olyan mértékben megnőtt az elmúlt években, ami már jóval kevesebbeknek elviselhető, mint korábban.

A spórolásra kényszerített magyar (na, most még egy kicsit húzzuk meg a nadrágszíjat!) plázázik, bámészkodik, árra figyel, összead. S amikor kiderül, hogy egy négyfős család esetében filmélmény címén könnyedén kicsordul hat darab ezres a zsebből, már csoszog is a família a szupermarket turkálójába, ahol 990 forintért mindig talál leértékelt, otthon nézhető dévédét. Hozzá egy kis gazdaságos kóla, meg gáztűzhelyen pattogatott kukorica, s marad a házilagos „filmfíling". És persze a vágyakozás: az idén talán ők is újra ott ülnek majd a plázamozi kellős közepén. Sőt mi több, még meg is szólják azokat, akiket másolt dévédék utáni vágy visz a bűnbe.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Komolytalan

"A mostani, egyelőre ugyancsak nyúlfarknyira sikerült, és ismét komolytalannak tűnő sztrájk célja a… Tovább olvasom