Nagyon vadon

A minap számoltunk be lapunkban arról, hogy megmentették egy teknős életét Makón. Szerencsés, az a társa viszont már kevésbé, amit a hétvégén láttam. Békés megye útjait róttam, amikor az úttesten valami „lassú járműre" lettem figyelmes. Először a „Süni!" felkiáltás hagyta el a számat, majd közelebb érve egy viszonylag nagyméretű teknőssel találtam magam szemben. Már szinte sikeres volt az akciója, az út szélénél tartott, lassítva kikerültem és továbbhaladtam, biztosítva számára is a nyugodt közlekedést. Aztán folyamatosan azon ujjongtam, hogy milyen menő állatok vannak Dél-Békésben manapság, milyen jó neki itt a vadonban, hiszen van víz, növények, meleg, tehát ami egy teknősnek jól jön, már amennyit én értek hozzá.

Jól jött... Meg az a behemót traktor is utánam, akinek szintén semmibe sem telt volna kitenni az irányjelzőt és kicsit balra húzni a kormányt. A visszapillantóból néztem végig a kálváriát, ahogy a teknős meghalt. Visszafelé a tetemet is láttam, és azóta sem hagy nyugodni a gondolat, hogy egyes emberek hogyan tudnak ilyen lélekkel élni! Pontosan ki is, vagy mi is van vadon? De nemcsak erről az egy állatról van szó, hanem a több száz elütött sünről, macskáról, kutyáról és még sorolhatnám.

Ezért tartunk ott, hogy állatfajok halnak ki, csak mert mi emberek állandóan rohanunk gátlások nélkül, miközben mi tesszük ilyen szegényessé ezt a világot. Szerintem elszomorító.