Jegyzet

2019.06.07. 09:00

Nyári dilemma

JEGYZET - "A népszerűbbek egy hét alatt megtelnek."

Hajó Edina

Hamarosan kitör a vakáció. Ami a gyerekeknek óriási öröm, a szülőknek inkább rémálom. Hova tegyem a gyereket nyáron? – ez a legnagyobb dilemma. A rutinosabb szülő ezt a kérdést már kora tavasszal felteszi, merthogy ilyenkor már késő. A legtöbb tábort áprilisban hirdetik meg, a népszerűbbek egy hét alatt megtelnek. Most menő a szakácskodás a kicsiknél is, így a sütő-főző táborba már esélytelen beíratni a gyerkőcöt, csak úgy mint a lego táborokba. Így marad az otthon legózás, na de kivel? A szerencsésebbeknél van nagymama vagy nagypapa, ha nyugdíjasok és szívesen is foglalkoznak az unokával, akkor már le is ment a gond a szülő nyakáról. Ám ha dolgoznak a nagyik, akkor még nagyobb logisztikát követel a ki mikor van szabadságon projekt. Tapasztalatból tudom, ezt már januárban el kell kezdeni, a legtöbb munkahelyen le kell adni az éves szabadságigényt. Ez az első kör: ki, mikor és hány nap szabit tud kivenni, mikor fér bele a közös nyaralás, ha egyáltalán belefér, és nem váltva vannak szabin a szülők. Ezután jönnek a táborok, amelyekből annyi, mint égen a csillag: sport, lego, természetvédelmi, nyelvi, barangoló. Mindenki találhat az érdeklődésének megfelelőt, persze ezekhez mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Kézenfekvő megoldás lehet rábízni a kisebbet a nagyobb testvérre, ám félő, hogy a lakásban elvesznek a számítógép-telefon-tévé Bermuda-háromszögben. Ha pedig nem zárjuk rájuk az ajtót, és megengedjük nekik, hogy leugorjanak a szemközti kosárpályára vagy egy fagyiért, állandóan aggódunk, hol a gyerek. Egy biztos: valahogy minden évben megoldódik a dolog, és a végén nem is értjük, miért aggódtunk az év elején.



 

Címkék#Vélemény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!