Délmagyar logó

2018. 12. 10. hétfő - Judit 2°C | 8°C Még több cikk.

Övön alul

JEGYZET - "Egész napos program egy vérvétel"
Nyolcvanezer szakorvosi vizsgálat elvégzéséről gondoskodik a hatezer fős Mórahalom önkormányzata. Elképzelhető, hogy ezt a mondatot nemsokára múlt időbe kell tenni. A kisváros ugyanis lényegében saját erejéből, saját bevételeiből működteti rendelőjét. Az elavult, elhasználódott eszközök cseréjére azonban már nincsen saját forrása. Az erre benyújtott pályázatukat viszont elutasították, így kérdéses, hogy mi lesz a rendelő sorsa.

Az oda járó betegek létszámából egyértelműen látszik: igény és szükség is van a mórahalmi rendelő működésére. Ahogyan Nógrádi Zoltán polgármester az általa övön alulinak minősített döntéssel kapcsolatban elmondta: az öttömösi kismamának tömegközlekedéssel egész napos program egy vérvétel, nyilván az ő élete is egyszerűbb, ha csak Mórahalomig kell utaznia, és még a munkahelyén sem kell egy egész szabadnapot kivennie egy ötperces vizsgálatért. Emellett a kisváros turizmusának fellendülésében valószínűleg az is szerepet játszott, hogy az oda érkező külföldi fürdővendég helyben is ellátást kap, ha szüksége van rá. Mindenki szívesebben megy üdülni olyan helyre, ahol tudható: nem kell a szálláshelyről messzire utazni, ha nyaralás közben megbetegszik a gyerek vagy akár a felnőtt. Ha bezár a rendelő, a mórahalmi fürdő és a szálláshelyek bevétele is csökken. Ha csökken az ágazat bevétele, csökken az önkormányzaté is, amelynek azután még kevesebb mozgástere lesz a szolgáltatások bővítésében, fenntartásában, a helyben lakók megtartásában.

Hogy mi lesz a szakrendelő esetleges bezárása esetén az ott ellátott betegekkel? Ez költői kérdés, egy dolog történhet: Szegedre jönnek orvoshoz. A Délmagyarországban pedig naponta jelennek meg majd cikkek a már most is zsúfolt szakrendelőkben tapasztalható tömegjelenetekről, az utcán is kígyózó sorokról, az egyszerű fülfájás esetén is napokra nyúlt várólistákról. Holott szívesebben tudósítanánk az új orvosi műszerek átadásáról, még akkor is, ha az számunkra szakmailag sokkal kisebb kihívás, mint a zsúfolt rendelőről írni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ne mondjátok el

,,Agyunk csavarja a szomorú tényeket, amíg bírja." Tovább olvasom