Jegyzet

2019.05.30. 09:00

Sokarcú

JEGYZET "Meghallhatta a Tisza, hogy keveselljük vizét."

Hajó Edina

Talán meghallhatta a Tisza, hogy idén sokat beszéltünk róla, mi, szegediek. Az 1879-es nagy árvíz 140 éves évfordulójáról többször, többféleképpen megemlékeztünk márciusban. Hajós felvonulással, táncdrámával, koszorúzással gondoltunk azokra a szegediekre, akiknek ezt át kellett élniük.


Álltunk március 12-én a rakparton, és elképzelni nem tudtuk, mi történhetett akkor, nem csak azért, mert rég volt, vagy mert nem tudjuk átérezni azt, amit nem éltünk át. Azért is, mert akkor épp irtó alacsony volt a vízállás.


Most már nem az. Meghallhatta a Tisza, hogy keveselljük vizét, sokarcúságát bizonyítja is. Két hónappal később már azt nézegetjük, hány lépcsőfok látszik ki, kilöttyen-e a rakpartra, avagy sem. Mi nézegetjük, a vízügyi szakemberek persze szigorúan mérik és jelzik mindennap, mi várható.


Azt mondják, nagyon izgalmas a mostani vízállás. Ha ők mondják, biztos úgy van. Szegednél elvileg most tetőzik a folyó, a hétvégére apadnia kellene. Ám az újabb esőzések a Felső-Tiszán, a Körös vízrendszerén és a Maros egy részén azt mutatják, mégsem fog apadni.


A szakemberek megnyugtattak, a jelenlegi helyzet még nagyon messzire van a 140 évvel ezelőtti tragédiától, sőt még a 2006-ostól is. Ekkor 1009 centivel tetőzött a Tisza Szegednél, a megyében 3500-an, Szegeden 1200-an dolgoztak a gátakon. Jelenleg 540 centiméter környékén van a víz állása, ez még nem árvíz.


Csak megmutatja a folyó azt az oldalát is, hogy néz ki a vízzel teli folyómeder, legalábbis egyelőre. Most jelét adta a Tisza annak, hogy tud több vizet is szállítani. Reméljük, ennél többet nem akar. A rakpartra még kilöttyenhet, ha kell, pár lépcsőt is ellephet, ám aztán szépen lassan kezdjen apadni. Ezt szeretném. Hiszen egészen más emlékezni, mint átélni egy tragédiát.

Címkék#Vélemény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!