Szabad tér

"A „tetőbérlet" a nézőtérhez nem mérhető. Mást élményt kap ott fönn a néző, egészen távolról, kívülről szemléli a színházat. A vegyészek és ismerőseik legföljebb komoly távcsővel élvezhetik valamennyire az előadást."

A „tetőbérlet” a nézőtérhez nem mérhető. Mást élményt kap ott fönn a néző, egészen távolról, kívülről szemléli a színházat. A vegyészek és ismerőseik legföljebb komoly távcsővel élvezhetik valamennyire az előadást. A tető a szabad tér érzetével kárpótol azért, hogy a színpadi figurákat apró gyufaszálnak látni. Körben a zsinagóga fényben fürdő kupolája, a városháza, az alsóvárosi templom tornya csodálható. Miközben a színpad megelevenedik, a tetőről látható város szokványos életet él.

Olykor bekavar a darabba egy légkondi rotorja, olykor végigsöpör vadul a szél. Langyos a bitumen, a fiatalok pokrócra hevernek. Az idősebbek kosárban bort, poharakat visznek föl. A nyár és a művészet ünnepe számukra egy-egy ilyen este. A vegyészek jól megérdemelt pihenése a hosszú próbák után. A nézőtér építésétől bontásáig együtt élnek a szabadtérivel, ezerszer végighallgatják a zenét, követik a rendező dühét, a színpadot belakó szereplők próbálkozásait.

Cserébe csak azt kérik, hogy azt az egyetemen döntsék el, ki megy be oda és mikor. Az ő épületükről ne mások határozzanak. S balettnézés közben ne rontsanak rájuk a rendőrök, ha kihasználják a szerencsés fekvésű épület adottságait. Mert hiába védi a szabadtéri az érdekeit, a hang és fény már nem az övék, ha más területére ér.