Szent lelkeim

Pünkösd. A Szentlélek eljövetele, kiáradása. A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása – ez a kiáradás. Ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára. Eredete az ószövetségi zsidó ünnep, héberül Sávuót, a törvényadás (tóra adásának) emléknapja és az új kenyér ünnepe.

Mindannyiunknak vannak szent lelkei, és nemcsak az atya, vagy apa és fiú kapcsolatban. Apa és lánya, anya és lánya, anya és fia viszonylatban is. A nagyszülőkről nem is szólva. Amíg együtt vagyunk, élünk, fel sem tűnik. Mert nem hiányoznak, és talán nem is tekintünk úgy a másikra, akár testvérre is, mint lélekre. Még kevésbé, mint szentre. Hiszen ismerjük viselt dolgaikat, gyengeségeiket. Csúnyán beszélnek, irigyek, sumákolnak, kiabálnak, kavarnak, megeszik a fagyinkat, nem raknak rendet, az ágy mellé dobják a zoknit, a sarokba az iskolatáskát, és még hosszan sorolhatnánk. De minek. A szentek ugyanis nem hibátlanok, nem tökéletesek. Jók. Szeretnivalók és követendő példát mutatnak. Ilyenek a szülők is. Amíg élnek, addig is szentek – de nem vesszük észre.

Megsértődünk, gyűlölködünk, legyintünk, fölényeskedünk, „mi jobban tudjuk". Nem figyelünk rájuk. Akkor döbbenünk rá sok mindenre, hasít belénk, mikor már elmentek. Édesanyám 2015. július 29-én, édesapám idén április 2-án hagyott itt.

Hiányoznak. Egyre jobban. Mostanában jöttem rá, azért, mert felnőttként is mindig támaszaim voltak, segítettek. Legalábbis megpróbáltak. Nem mindig hagytam. Nem mindig hallgattam rájuk. Lehet, nekik úgy tűnhetett, soha. Féltettek. Legyintettem. Most pedig várom, mikor puha „szárnysuhogással" leszállnak hozzám, felém áradnak és velem maradnak kicsit. Az én szent lelkeim. Mint a galambok...