Tükörország

Tízmilliókat csalt ki egy szegedi ügyvéd az ügyfeleitől, egy termékbemutatón 70 ezerért árultak asztmát és allergiát is gyógyító, egyébként teljesen hatástalan, 2400 forintos párnát – csak kettő az elmúlt napok szegedi hírei közül. Hónapról hónapra futunk a cifrábbnál cifrább történetekbe, hallgatunk meg síró nyugdíjasokat és dühös vásárlókat. Egy a közös mindenkiben: bizalommal fordultak átverőikhez.

Bizonyos esetekben ebben semmi meglepő sincs. Hiszen ki gondolná, hogy pont egy ügyvéd lovasítja meg az összes félretett pénzét? Nyilván kevesen, akik meg mégis, azokra könnyű rásütni, hogy üldözési mániájuk van. A termékbemutatók kérdése megint más eset. Azt gondolná az ember, hogy a gyors információáramlásnak köszönhetően a csalóknak mindig újabb és újabb módszereket kell kidolgozniuk. Pedig dehogy: mindig lesz, aki elég hiszékeny ahhoz, hogy belelépjen a csapdába.

Becsületes ember sosem lesz gazdag – hallottuk ezt már eleget. Körülnézve pedig egyre inkább úgy tűnik, igaz is. Nehéz a helyzet, főleg az utóbbi hetekben, amikor kénytelenek vagyunk még a magas rangú tisztségviselőinkbe vetett bizalmunkat is megkérdőjelezni – már ha volt ilyen. Az ember ugyanis viszonylag egyszerűen működik: amit a másik megtehet, azt ő is. Hogyan várhatnánk el alsóbb szinteken a tiszta játszmát, ha – úgy tűnik – felsőbb szinteken sem kérnek belőle?

Kifordított világ az, ahol butának érezzük magunkat, ha megbízunk valakiben, ha a játékszabályok szerint játszunk, ha van gerincünk, ha nem vagyunk korruptak. Mi mégis jó úton haladunk Tükörország felé.