Jegyzet

2019.07.29. 09:00

Új lakók

JEGYZET - "Ne sokat vacilláljon a leendő bérlő."

Tombácz Róbert

Alig néhány nappal ezelőtt hirdették ki az egyetemi és főiskolai szakok ponthatárait, máris megindult a roham az albérletekért. Ez évek óta így van, hiszen leendő hallgatóként Szegeden általában többen keresnek kiadó lakást, mint amennyit kínálnak. Az ingatlanosok is azt ajánlják, ha megtetszik egy kiadó lakás, ne sokat vacilláljon a leendő bérlő, ugyanis akár órákon belül lecsaphat rá valaki más. Persze annak is megvan a veszélye, ha nem méri föl a lehetőségeket. Belefuthat ugyanis egy rossz ár-érték arányú üzletbe – aztán a tanév alatt azzal tölti majd az ideje egy részét, hogy jobbat találjon.


Jó hír, hogy idén nemigen emelkedtek az albérletárak Szegeden – nem úgy, mint Pesten, ahol egy pár négyzetméteres lyukért is a földtől elrugaszkodott összeget kérhetnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy az összességében havi több tíz-, de inkább százezer forint körüli kiadás ne lenne sok családnak megterhelő. Hiszen a városba újonnan érkező elsőévesektől nem várható el, hogy azonnal jól fizető munkát találjanak, amiből fedezik az albérletük költségét, esznek, és időnként elmennek kikapcsolódni, szórakozni is, ráadásul még a tanulásra is jut közben idejük. Szóval többnyire családi támogatás is van egy-egy „idegenbe szakadt" egyetemista tanulmányai mögött – ha másképp nem, egy kis, anyu által csomagolt pörkölt, sült csirke vagy sütemény formájában. A hallgatók többsége ugyanakkor egy idő után munkát is vállal, hiszen leginkább így fedezhetők a kiadásai.

Megjegyzem, ez talán nem is akkora baj: az önállóság, a „felnőttség" eléréséhez hasznos lehet, ha így is megtanul valaki a saját lábán állni.

Címkék#Vélemény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!