Délmagyar logó

2019. 05. 20. hétfő - Bernát, Felícia Még több cikk.

Ünnep

JEGYZET - "A pofonok csak erősebbé tették."
Háromszáz éve szerezte vissza szabad királyi városi rangját Szeged. Belegondolni is szédítő, hogy mellettünk, akik ma itt élünk, hány embernek szolgált még otthonául a város ez idő és fennállásának teljes története alatt.
Mert egy város emberek nélkül csak puszta kő és fa. A lakói teszik azzá, ami. Önmagában csupán lehetőség, amelyet az ember megragad vagy elenged, de sosem kerülhet ki. Szeged szerencsés. Bár megtépázta a történelem és a természet is, mindig talpra tudott állni. 

Már Szent István korában jelentős kereskedelmi központ volt, s bár tényleg nem kímélte a történelem, a pofonok csak erősebbé tették. Az akarat, a tudás, a hit és a teremtő gondolat megingathatatlan bástyájaként állta ki a viharokat, megmutatva az utókornak, hogy szilárd alapokra mindig lehet építkezni. Nem véletlen, hogy ma is a térség szellemi és kulturális központjaként gondolunk rá. Pusztította pestis, feldúlta a török, a földdel tette egyenlővé a Tisza, de újra és újra megmutatta a világnak, hogy érdemes rá figyelni. 

Nincs ez másképp ma sem. Szegedről a napfény, a halászlé, a papucs, a paprika és a boszorkányok jutnak az átlagos turista eszébe. De Szeged ennél jóval több. 

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a város volt a forradalmi kormány utolsó székhelye. Kossuth itt, a Klauzál téren mondta el utolsó nyilvános beszédét 1849 júliusában. De – a szegedi egyetemistáknak köszönhetően – itt lobbant fel 1956 őszén a forradalom lángja is. Szegedért dolgozott Tisza Lajos, itt született Juhász Gyula, itt tanult József Attila, itt élt és kutatott Szent-Györgyi Albert, ahogy Móra Ferenc és Bálint Sándor is. Szellemben, tartásban, újító szándékban tehát sosem volt hiány. Legyünk rá büszkék!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Álommeló

"Két kézzel gépelni, éles szemmel látni
a monitort." Tovább olvasom