Viráguralom

Érdekes növény ez a parlagfű. A legtöbb ember életét megkeserítő gyom úgy lepte el néhány évtized alatt szinte az egész földet, hogy ma már alig találni olyan helyet, ahol az allergiások fellélegezhetnének. Az Amerikában őshonos parlagfű ma már Ázsiában, Japánban, Ausztráliában és Európában is elterjedt, sőt Afrikában is jelen van.

Pedig meglehetősen nagy hátránnyal indult, hiszen csak a meleg éghajlatot, a fényt és a nyári csapadékot kedveli. Csakhogy jól alkalmazkodik, így mára akár a kitartás és az élni akarás példája is lehetne. Nem számít neki sem a gyomirtó, sem az, hogy milyen a talaj, de még a hideget is jól tűri. A környező növényzetet elnyomja, egyetlen virágzásakor pedig milliós magmennyiséget termel, amellyel a következő 30-40 évre megteremti a faj fenntartásának lehetőségét.

De miért nem lehet egy növényt kiirtani, amely ráadásul teljesen haszontalan, és a táplálékláncban sincsen szerepe? – tesszük fel a kérdést évek óta. Hajlamosak vagyunk magyar tehetetlenségnek elkönyvelni, hogy így elterjedt nálunk. Hiszen csak le kellene kaszálni – mondják. Valóban sokat segítene az elhagyatott területek gondozása, de be kell látni: már ez is késő. Kanadában kétszáz éves herbáriumi példányok bizonyítják, hogy évszázadok óta hiábavaló a küzdelem ez ellen a növény ellen.

Azt mondják, a természet csúcsragadozója az ember, de ezzel a 20 centis növénnyel bizony nem bír. Virágzási időszakban a parlagfű az úr: egyetlen példány 1 milliárd pollent szór a levegőbe, amelytől aztán tüsszögünk, ég a szemünk, és hetekig nem alszunk. Lássuk be: egy napfényen és esővízen vegetáló életforma térdre kényszerít bennünket.