Visszaszámlálás

Én kérek elnézést, hogy hogy elrontjuk mindenki kedvét azzal, hogy beszámolunk róla: megérkeztek a tankönyvek az iskolákba. Hiszen tart még a vakáció, és ilyenkor a fene se akar arra gondolni, hogy már csak két hét van belőle. Aztán pedig hipp-hopp, visszatérnek a szürke hétköznapok korai keléssel, dolgozatokkal és a mindennapos tanulással.

Izgalmas dolog ez, hiszen szülőként az ember évekig retteg a két és fél hónapos nyári szünettől. Amíg a gyerek alsós, hatalmas logisztikát igényel, hogy mindig felügyelet alatt legyen, időben az asztalon legyen az ebéd és esetleg még hasznosan is töltse az idejét. Ebben az időszakban megváltásként érkezik az első becsengetés, és bár kicsit sajnáljuk a gyereket, belül mi, felnőttek ujjongunk, hiszen anyagilag és pszichésen is megterhelő ez az időszak.

Néhány év azonban, és ezek a problémák elszállnak. A gyerek már egyedül is kiválóan elvan otthon, bandázik a barátaival és hol az egyik családnál eszik-alszik a társaság, hol a másiknál. Ilyenkor tudnak tulajdonképpen gyerekek lenni: egész nap felszabadultan játszhatnak és nem stresszeli senki azzal őket, hogy valami olyasmit kellene csinálniuk, ami a felnőttek szemében hasznos. Ebbe rondít bele a hír, hogy hamarosan kezdődik az iskola.

Ami engem illet, én még a tavalyi tanulós cuccokat sem pakoltattam el a fiammal, minden úgy van, ahogyan június közepén otthagyta. Nem voltunk még füzeteket, ceruzákat vásárolni sem, mindezt az utolsó hétre hagyjuk. Nem azért, mert imádok tülekedni a papír-írószerben, nem is azért, mert ne lenne szebb látvány egy rendezett íróasztal. Egyszerűen csak azért, mert én így igyekszem biztosítani neki a felhőtlen nyári szünetet. Abból márpedig még akkor is van két hét, ha sokan már készülődnek a végére.