Kecskemét és környéke

2011.03.02. 11:39

Elhunyt kismama: a rendőrség megszüntette a nyomozást

Kecskemét - A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya március 1-jén megszüntette a nyomozást a tavaly novemberben, szülés közben elvérzett kismama ügyében.

Delmagyar.hu

Az eljárás során beszerzett bizonyítási eszközök, igazságügyi orvosszakértői vélemények alapozták meg a nyomozóhatóság döntését – áll a rendőrség delmagyar.hu-hoz eljuttatott közleményében.

Mint arról korábban beszámoltunk, az Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetnek az esettel kapcsolatos szakvéleményében az áll, hogy orvostudomány jelenlegi állása szerint semmilyen eddig ismert és elfogadott orvosi vagy gyógyszeres kezeléssel nem lehetett volna megmenteni annak a huszonhét éves asszonynak az életét, aki múlt év novemberében a szülést követően elvérzett a kecskeméti kórházban.

Ábrahám László, az elhunyt családjának ügyvédje azt mondta: nem csak neki, a hozzátartozók, de a társadalom számára is elfogadhatatlan az, hogy egy egészséges fiatal nő kórházi körülmények közt elvérzik a szülés követően. Hozzátette: az elmúlt egy évben csak neki nyolc hasonló esete volt, az orvosok sajnálkoznak, a csonka családok pedig ott maradtak segítség nélkül.

Véleménye szerint helytelen, hogy az orvostársadalom a nekik kedvező szakértők véleményével takaródzik, és nem vonja le a szükséges konzekvenciákat az ilyen jellegű esetek megelőzésével, illetve megakadályozásával kapcsolatban. Hangsúlyozta: tény, ha ez a kismama császármetszéssel szül, akkor még ma is élne, és otthon lehetne a három gyermekével együtt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!