Kecskemét és környéke

2011.03.14. 13:09

Még az idén megérkezik a szalonokba a kecskeméti Mercedes

kecskemét - Arról, hogy az új Mercedes kis- és kompaktautó családnak melyik lesz az a tagja, amelyet csak Kecskeméten gyártanak, továbbra sincs információ. <br>

Delmagyar.hu

Az idei év nagyon fontos Magyarország legnagyobb Mercedes kereskedője számára, hiszen a válság miatti nehéz időszakból való kilábalás végre érezhető – tavaly augusztus óta emelkednek a Mercedes személyautó eladások -, a trendet új modellekkel is támogatja majd a gyár. A sort a CLS nyitja, majd következik az SLK roadster, a kívül-belül megújult, és immár kupé karosszériával is választható C-osztály. Az idei év megkoronázásaként megkezdik az új, elsőkerékhajtású MFA padlólemezre épülő új autók forgalmazását is.

Egyelőre csak álcázva láthattuk az új B-s Mercedes-t.

Egyelőre csak álcázva láthattuk az új B-s Mercedes-t.
Utóbbi már csak azért is fontos nekünk, hiszen ennek gyártására rendezkedik be a kecskeméti Mercedes autógyár. Friedrich Lixl úr elmondása szerint még az idén megérkezik majd a szalonokba a Magyarországon gyártott B-osztály, igaz csak az év vége felé. Ennél hamarabb is ott lesz majd a kereskedésekben az autó, ez lesz ugyanis az a kecskeméti típus, amely a raststatti gyárral közösen készül. Az MFA padlólemezt elsőként az új A-osztály fogja használni, ami továbbra is csak Németországban készül majd. Arról, hogy az új Mercedes kis- és kompaktautó családnak melyik lesz az a tagja, amelyet csak Kecskeméten gyártanak, továbbra sincs információ. Négyajtós kupé, vagy emelt hasmagasságú szabadidő-autó? Ha abból indulunk ki, hogy ez utóbbi áll közelebb az egyterűs B-osztályhoz (variálható belső tér), az SUV változat látszik valószínűbb választásnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!