Kecskemét és környéke

2013.08.02. 17:23

Rendkívüli intézkedésekkel készülnek a kecskeméti repülőnapra

Kecskemét - A hőség miatt árnyékolókat és párakapukat állítanak fel, és vizet is osztanak a látogatóknak.

A hőség miatt a hétvégi kecskeméti repülőnapra is rendkívüli intézkedésekkel készülnek a szervezők: árnyékolókat és párakapukat állítanak fel, és vizet is osztanak a látogatóknak - közölte a Honvédelmi Minisztérium pénteken.

Azt írták: a meteorológiai előrejelzések szerint az idei Repülőnap és Haditechnikai Bemutató idején ismét nagy melegre lehet számítani. A napi csúcshőmérséklet 35 Celsius-fok körül várható. A HM ezzel kapcsolatban egyrészt felhívta a rendezvényre látogatók figyelmét az Országos Tisztiorvosi Hivatal ajánlásaira: délelőtt 11 és délután 3 óra között napvédő készítményekkel fokozottan védjék a bőrüket a leégés ellen. Ajánlott továbbá a kalap, az UV-szűrővel ellátott napszemüvegek viselése - írta a HM, megjegyezve, hogy aki teheti, vigyen magával árnyékvetőt.

Hangsúlyozták továbbá, hogy a nagy melegben fogyasszanak napi két liternél több folyadékot, elsősorban csapvizet. Nemcsak palackozott és zacskózott vizet fognak osztani a helyszínen, hanem a szervezők a vízvételi helyek számát is megnövelik. Az ivóvíz felirattal jelölt kutaknál és az úgynevezett vízutánfutóknál az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) által bevizsgált, ellenőrzött minőségű és megfelelő hőmérsékletű vízhez juthatnak a látogatók.

Ezzel együtt a szervezők a rendezvény területén 23 nagy méretű párakaput telepítettek, a látogatói szektorokban árnyékvető sátrakat állítanak fel.

A rendezők kérik a látogatókat, hogy fokozottan figyeljenek gyermekeikre, gondoskodjanak a folyadék-utánpótlásukról, illetve a megfelelő hallás- és UV védelemről. Abban az esetben, ha a magas hőmérséklet vagy a napsütés miatt rosszullét tüneteit észlelik (például fejfájás, szédülés, gyengeség, ájulás, láz), forduljanak a szektorokban található, vöröskereszttel jelölt egészségügyi ellátó központokhoz. A szektoron belül a Magyar Honvédség egészségügyi szakállománya fog járóőrözni, míg a gurulóutak mentén az Országos Mentőszolgálat dolgozó nyújtanak segítséget szükség esetén.

"A egészségügyi ellátó központok felkészültek a várható hőség miatt esetleg nagyobb számban kialakuló rosszullétek megfelelő kezelésére" - hangsúlyozta a HM, hozzátéve, hogy "a Magyar Honvédség katonái mellett számos katasztrófavédelmi szakember, az Országos Mentő Szolgálat kirendelt állománya és a rendőrség kirendelt erői biztosítják a rendezvény zavartalan működését".

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban erősödik a nappali felmelegedés. Az országos tiszti főorvos péntektől hétfő éjfélig hőségriasztást rendelt el.

A légishowban összesen 142 repülőgép és helikopter vesz részt. A Magyar Honvédség légi járművei mellett 22 ország képviselteti magát a rendezvényen. Különlegességnek számít, hogy míg általában három-négy, legfeljebb öt kötelék szokott repülni a légi bemutatókon, a kecskeméti repülőnapon hét köteléket láthat a közönség. A magyarok mellett orosz, horvát, török, bolgár, olasz és spanyol kötelék is bemutatkozik.

A légishow mellett a földön is számos programmal, kiállításokkal várják az érdeklődőket. A látogatók megismerkedhetnek a Magyar Honvédség életével, a most 75 éves légierő történetével, valamint a különböző katonai eszközökkel a kézi lőfegyverektől a T72-es harckocsiig. Mindezeken felül a gyermekeket játszóházak is várják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!