Kecskemét és környéke

2013.08.03. 09:25

Tele volt az ég Kecskeméten - százezren a repülőnapon

Kecskemét - Az első becslések szerint százezernél több látogatója volt a vasárnap zárult kecskeméti repülőnapnak, a hétvégén minden eddiginél több kötelék mutatkozott be, közölte a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára, egyben a szervező bizottság elnöke az MTI-vel.

Delmagyar.hu

[namelink name="Borbíró Zoltán"] a kétnapos eseményt összefoglalva és értékelve elmondta: az előzetes terveknek megfelelően, rendben és sikeresen zajlott le a X. Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Kecskeméten. A Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra szombaton és vasárnap ellátogatott érdeklődők száma az első becslések alapján meghaladta a 100 ezret, a programokon 22 ország 142 légi járműve vett részt.

Kecskeméti repülőnapok - vasárnap Helikoptersanyi szemével. Fotó: H. Szabó Sándor (galéria)


A legnépszerűbb mozzanat a kötelékek látványos bemutatkozása volt. A magyar mellett orosz, horvát, török, bolgár, olasz és spanyol légi bemutató szórakoztatta a közönséget. A kuriózumok közé tartozott a NATO Stratégiai Légiszállító Képesség (SAC) programjának keretében a pápai légi bázison állomásozó egyik C-17-es bemutatója. Ám a legkülönlegesebb "csemegét" az Orosz Vitézek elnevezésű formáció szolgáltatta Szu-27-es gépeivel, mely még soha nem járt Magyarországon, mondta a helyettes államtitkár.

A látogatók megismerkedhettek a Magyar Honvédség életével, a 75 éves légierő történetével, valamint különböző katonai eszközökkel is a kézi lőfegyverektől a T72-es harckocsiig. Mintegy 310 köbméter víz fogyott el a légi bázison. Bűncselekmény - köszönhetően a társszervek munkájának, melyek közül a rendőrség több mint 300 fős létszámmal volt jelen - a repülőnap területén nem történt - tájékoztatott Borbíró Zoltán. Elmondta: vasárnap bemutató közben egy vadászgépről kilőtt infracsapda okozott tüzet a kifutópálya nézőktől elzárt, száraz fűvel borított oldalán. Ezt azonban a tűzoltók gyorsan megfékezték, így személyi sérülés nem történt és a közjáték a programban sem okozott fennakadást.

Kecskeméti repülőnapok - égen a gépek. Fotó: MTI/Ujvári Sándor (galéria)


A seregszemle zárónapján az MTI helyszínen tartózkodó tudósítóinak benyomásai szerint a beléptetés gyorsabban zajlott, mint szombaton. A korán érkezők még láthatták a "csendesebb" légcsavaros gépeket és helikoptereket, illetve a honi légierőben rendszeresített típusokból álló vegyes kötelék berepülését, később már a jetek uralták a "terepet".

Az idei légi parádé legnagyobb sztárja, az orosz légierő Orosz Vitézek csapata mellett bemutatkoztak a román MiG-21-esek, a magyar Gripenek, valamint a holland és belga F-16-osok is. A földön kiállították a magyar légierő korábbi évtizedeinek géptípusait. Az idősebbek nosztalgiázhattak a MiG-23-as vagy a Szu-22-es láttán, az egészen kicsik pedig be is mászhattak a Mi-8-as és Mi-24-es helikopterek, illetve egy régi Albatros pilótafülkéjébe.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének közlése szerint a tartós hőség ellenére a mentőknek vasárnap kevesebb dolguk volt mint szombaton. [namelink name="Győrfi Pál"] az MTI-nek elmondta, hogy a repülőnap első napján 203 embert láttak el, közülük tizenhármat szállítottak kórházba. Vasárnap 41 ember szorult a mentők segítségére, hat embert kellett kórházba vinniük. Voltak apróbb sérülések, egy infarktus gyanús eset is, de jellemzően ájulásos rosszullétnél segítettek a mentőszolgálat dolgozói - mondta a szóvivő.

Kecskeméti repülőnapok - égen a gépek. Fotó: MTI/Ujvári Sándor (galéria)


Vasárnap
A kecskeméti repülőnapon az ivóvíz feliratú kutaknál és az úgynevezett vízutánfutóknál az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat által bevizsgált, ellenőrzött minőségű és megfelelő hőmérsékletű vízhez juthatnak a vendégek. A hőség enyhítésére a szervezők a parkolókba is telepítettek vízutánfutókat az ital automaták mellett. A vasárnapi látványosságokat felvezető beszédében Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntötte a Magyar Honvédség katonáit, akik ingyen tekinthetik meg családjukkal a zárónap programját. Az előzetes visszajelzések alapján várhatóan több mint 12 ezren fognak élni ezzel a lehetőséggel.

A minisztérium közleménye arra is kitért, hogy a rendezvény nyitónapjára elővételben vásárolt, be nem váltott belépők vasárnapra is érvényesek. A tárcavezető felajánlása alapján korábban a kormányhivatalokon keresztül további kétezer, vasárnapra szóló, ingyenes jegyet kaptak a rászoruló, ám a repülés iránt érdeklődő, szorgalmas, kiemelkedően teljesítő tanulók és családjaik. Ők a MÁV és a Volán járatain a helyszínre is térítésmentesen utazhatnak, míg az elővételben jegyet vásárlók fél áron vehetik igénybe a vasúti és autóbusz-közlekedést. A nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató szervezői azt kérik, hogy a látogatók a hőségre és a nagy forgalomra tekintettel elővigyázatosan vezessenek. A gyermekekre fokozottan figyeljenek, a karszalagon vagy a ruházaton tüntessék fel a szülők elérhetőségét, telefonszámát.

Vasárnap újra hatalmas balesetek, dugók, káosz volt a kecskeméti repülőnapon és az odavezető utakon. [namelink name="H. Szabó Sándor"] képriportja.

Kecskeméti repülőnapok - vasárnap Helikoptersanyi szemével. Fotó: H. Szabó Sándor (galéria)

Kecskeméti repülőnapok - égen a gépek. Fotó: MTI/Ujvári Sándor (galéria)


Hende: a légierő mindig teljesítette kötelességét

A magyar légierő tagjai minden időben teljesítették kötelességüket a nemzet védelmében - mondta [namelink name="Hende Csaba"] honvédelmi miniszter a 2013-as Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató megnyitóján szombaton Kecskeméten.

[namelink name="Karin Enström"], Svédország védelmi minisztere arról beszélt, hogy a kecskeméti repülőnap több mint egy légishow. Jó lehetőség arra, hogy összehozza a katonai képességekért rajongó civileket és a szakembereket.

Kecskeméti repülőnapok - amikor még a rendőrségi helikopter repült. Fotó: H. Szabó Sándor (galéria)


A svéd miniszter arról is beszélt, hogy a magyar légierő kiválóan alkalmazza a svéd gyártmányú Gripen vadászgépeket, amelyek a kecskeméti repülőnap látogatói is láthatnak majd a kétnapos rendezvényen.

[namelink name="Roberta Pinotti"] olasz védelmi miniszter megköszönte Magyarországnak, hogy megszervezte ezt a jelentős nemzetközi légibemutatót, amelyen az olasz légierő Frecce Tricolori műrepülő köteléke is részt vesz.

A kecskeméti repülőnap ünnepélyes megnyitóján részt vett a szlovák, az osztrák és a cseh légierő parancsnoka, és jelen volt [namelink name="Benkő Tibor"] vezérkari főnök is.


Korábban írtuk:
Az idei kecskeméti repülőnapra - amelyet két év kihagyás után tartanak meg - az eddigi legnagyobb repülőshow-t szervezte meg a Honvédelmi Minisztérium (HM). A látogatók megismerkedhetnek a Magyar Honvédség életével, a 75 éves légierő történetével, valamint a különböző katonai eszközökkel a kézi lőfegyverektől a T72-es harckocsiig. A NATO Stratégiai Légiszállító Képesség (SAC) programjának keretében a pápai légi bázison állomásozó egyik C-17-es is bemutatja manővereit, s a Magyar Honvédség Gripen vadászrepülőgépein kívül idén hat külföldi - orosz, horvát, török, bolgár, olasz és spanyol - kötelék is bemutatkozik.

Egymás után érkeznek a repülőgépek a kecskeméti repülőnapra. Fotó: MTI (galéria)


Látható lesz többek között a Balti Méhek öt L-39-es Albatrosz kiképzőgépe, a Török Csillagok kötelék nyolc F-5-ös szuperszonikus vadászrepülőgépe, valamint az őket kísérő C-160-as szállítógépek. A spanyol Sas Járőr kötelék C-101-esei mellett az Orosz Vitézek nagyméretű Szuhoj-27-es vadászrepülői és Iljusin-76-os teherszállítója is repül majd. Láthatják továbbá az olasz Trikolór Nyilai tizenegy MB-339-es repülőgépét, a lengyel légierő Szuhoj-22-es harcászati vadászbombázó repülőgépeit, a holland F-16-osokat, valamint a NATO A-3 AWACS légtérellenőrző repülőgépét is.

Egymás után érkeznek a repülőgépek a kecskeméti repülőnapra. Fotó: MTI (galéria)


A hőség miatt a hétvégi kecskeméti repülőnap szervezői is rendkívüli intézkedésekkel készülnek: árnyékolókat és párakapukat állítanak fel, és vizet is osztanak a látogatóknak. A HM azt kéri, hogy aki a meleg vagy a napsütés miatt rosszul lesz, forduljon a vöröskereszttel jelölt egészségügyi ellátó központokhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!