Kecskemét és környéke

2016.11.09. 14:14

Sztrájkolni készülnek a Mercedes-gyárban

Sztrájkbizottság alakult a kecskeméti Mercedes gyárban - jelentette be a Vasas Szakszervezeti Szövetség kedd este a Facebookon.

A Mercedes-Benz Gyár közleménye szerint:


„A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., illetve a VASAS Szakszervezeti Szövetség MBMH VASAS Alapszervezete és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) intenzív tárgyalásokat folytatott a bérfejlesztésekről.


A Mercedes-Benz Gyár menedzsmentjének célja, hogy valamennyi érdekképviseleti szervezettel egyezségre tudjon jutni.


Az MTSZSZ-nek és a Mercedes-Benz Gyárnak közösen sikerült egy, a korábbiakat jóval meghaladó többlépcsős bérfejlesztésben megállapodni a következő 2 évre.  A Vasas Szakszervezeti Szövetség ezt nem írta alá és további tárgyalások iránt jelentette be igényét.


Kérem, legyen megértő azzal kapcsolatban, hogy a témában további tájékoztatást nem tudunk adni."


Korábban


A szakszervezet továbbra is 15 százalékos béremelést követel, az érdekképviselet nem tudja elfogadni, hogy két évre bebetonozzák a bérfejlesztést. Állításuk szerint a helyi Liga szakszervezet erről tervez megállapodni a vállalattal - írja az Index.hu



Ebből jól látszik, hogy továbbra is nagyok a feszültségek az autóiparban: az ágazat komoly munkaerőhiánnyal küzd, azonban a régiós országokhoz autóipari kereseteihez képest továbbra is alulfizeti a magyar dolgozókat, akiknek alkupozíciója így igen erős a bértárgyalások során. Tavasszal már egyszer végigsöpört egy sztrájkbizottság-alakítási hullám a hazai autóiparon, akkor sikerült még a munkabeszüntetés előtt megállapodniuk a munkavállalóknak és a munkáltatóknak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!