Kecskemét és környéke

2009.05.26. 18:35

425 vetítés és 31 Oscar díjas film a kecskeméti fesztiválon

Kecskemét - Idén 425 vetítéssel várja az érdeklődőket június 17. és 21. között a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF). A rendezvény egyik panorámaprogramja során csaknem 31 Oscar díjas animációs filmet mutatnak be - tájékoztattak a szervezők.

Az ötnapos fesztivál idén már három párhuzamosan zajló filmes seregszemle. A kilencedik alkalommal megrendezett Kecskeméti Animációs Filmfesztivál az utóbbi két évben készült magyar animációs filmeket mutatja be. A 6. Nemzetközi Animációs Játékfilm Fesztiválon az európai animációs játékfilmek versenyeznek két kategóriában. Mindkét fesztiválon nemzetközi zsűri válogatja és bírálja nevezett műveket. Idén először a nem profi filmkészítők is bemutatkozási lehetőséget kapnak, a Szabad Animációs Filmkészítők Találkozóján.

A fesztivál rendezői nagy hangsúlyt helyeznek a nézők véleményére: a 70 tagú gyermek zsűri 1 millió forintról dönthet, a művészeti egyetemek hallgatóiból álló diák zsűri pedig részt vehet a filmek vitáin és értékelésükben. A felnőttek a közönségdíjra szavazhatnak.

Az ötnapos filmünnep alatt a kecskeméti főtéren óriásvetítőn nézhetik a rajzfilmeket az érdeklődők. A vetítések mellett kiállításokkal, szakmai előadásokkal és gasztronómiai rendezvényekkel várják a látogatókat. Fellép többek között a Kormorán, a Kaláka és a Csík Zenekar.

Várhatóan a legnagyobb érdeklődés a Panoráma programok közül az Oscar díjas animációs filmekből készített összeállítást, és a június 20-án (Múzeumok Éjszakája) vetítésre kerülő Erotika az animációban című válogatást kíséri majd. Ezen felül többek között annecy-i (francia) zágrábi, espinhoi (portugál), brüsszeli, prágai, pozsonyi és londoni fesztiváltól érkeznek filmek és vendégek.

A 70 éves Gémes József, Ternovszky Béla, Macskássy Kati, Bálint Ágnes és Imre István műveit a retrospektív programok keretein belül vetítik.

Címkék#Kecskemét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!