Kecskemét és környéke

2009.10.16. 14:49

Alapkőletétel a Mercedes-gyárban: a jövő elkezdődött

Kecskemét - Bajnai Gordon miniszterelnök jelenlétében pénteken ünnepélyesen lerakták Kecskemét külterületén az épülő kelet-közép európai Mercedes-Benz gyár alapkövét.

Gyöngyösi Balázs

Egy hét alatt a kései nyárból a korai télbe csöppentünk, péntek délelőtt mindkét évszakból kaptunk ízelítőt egy harmadikban: napsugaras őszi nap heves széllökésekkel. A Daimler-Benz 800 millió eurós, több mint 400 hektáron elterülő kecskeméti beruházása újabb mérföldkőhöz, pardon, alapkőhöz érkezett, ezen a napon a földmunkálatok befejeztével az építkezés kezdete apropóján gyűltek össze.

Mivel épület még nincs - elsőként a lakkozó részleget adják majd át – egy órisákivetítővel, fény- és hangtechnikával felszerelt hatalmas sátorban tartották a sajtótájékoztatót – az építési terület kellős közepén. Kedvcsinálónak egy olyan kisfilmet vetítettek le, amely összefoglalja a projekt eddigi lépéseit – a szerződés aláírásától a kivitelezés elkezdéséig.

- Kecskemét és Magyarország optimális feltételeket kínált, tárt karokkal fogadtak minket. Az elmúlt egy évben egyetlen olyan nap sem volt, hogy megbántuk volna a döntésünket - jelentette ki Rainer Schmückle, a Mercedes-Benz személygépkocsi üzletágának ügyvezető igazgatója. – Az új kategóriás A és B osztállyal árérzékeny szegmensben akarunk továbblépni, ezen a gyáron sok múlik: a versenyképességünk. Abban bízom, hogy fellendül a kelet-közép európai piac, illetve a magyarországi beszállítók is új erőre kapnak.

A miniszterelnök jelenlétében pénteken ünnepélyesen lerakták Kecskemét külterületén az épülő kelet-közép európai Mercedes-Benz gyár alapkövét. Fotó: Karnok Csaba

A miniszterelnök jelenlétében pénteken ünnepélyesen lerakták Kecskemét külterületén
az épülő kelet-közép európai Mercedes-Benz gyár alapkövét. Fotó: Karnok Csaba

Villannak a vakuk, a fotósok mellett hosszú sort alkotnak az operatőrök is, az újságírók jegyzetelnek. A médiaesemény javában zajlik, odakint Kecskemét, Magyarország és a Mercedes zászlaja lobog a szélben. Közben Michael Frieß, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyezető igazgatója veszi át a szót.

- Most még vendégek vagyunk, de hamarosan már otthon érezzük magunkat – mondta széles mosollyal Frieß. - Minden a terv szerint halad. Júliusban kezdődtek a földmunkák, ezennel megkezdődik az építkezés. A belső kialakítás, a berendezések elhelyezése pedig 2010 közepén. 2011-ben jön az előszéria, 2012-ben a rendes gyártás. Fontos, hogy azok a német családok, akik idejönnek, jól érezzék magukat, letelepülésüket a barátságos fogadtatáson túl német óvoda és német iskola segíti.

- Jól dolgozni, előre nézni, erre van szükség. Példaértékű együttműködés valósult meg – jegyezte meg elégedetten Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere. – Fontos a magyaroknak, hogy lehetőséget kaptak a németektől, bizonyíthatják, hogy gyorsan és pontosan dolgoznak.

Villantak a vakuk, a fotósok mellett hosszú sort alkottak az operatőrök is, az újságírók jegyzeteltek. Fotó: Karnok Csaba (galéria)


Fél tizenkettő után értelmet nyert a teljeskörű tűzszerészeti ellenőrzés és a biztonságtechnikai előkészület: megérkezett Bajnai Gordon kormányfő, a Magyar Köztársaság hetedik miniszterelnöke. – Ez az együttműködés a bizalomról és a hitről szól – kezdte mondandóját.

- Aki ekkora beruházásba fog, annak bíznia és hinnie kell, a Mercedes-Benz hisz és bízik Magyarországban és Kecskemétben, a magyar gazdaság erejében. A német partnerekkel együttműködve minden határidőt betartunk, minden úgy alakul, ahogyan azt elterveztük, az ország és a város rászolgált erre a bizalomra. Ha a fontos nemzeti ügyekben minden város úgy működne együtt a kormányal, ahogyan azt Kecskemét tette, akkor Magyarország ma már nem itt tartana, hanem sokkal előrébb.

A magyar miniszterlnök és a német autógyár ügyvezetőjének köszöntő beszéde után következett az ünnepélyes alapkőletétel. Okiratok másolatait, köztük az építési engedélyt zárták egy fémhengerbe, Bajnai egy szerencsét hozó pénzérmét is beledobott. Ezt a hengert helyezték el a betonalapban, az alapkőben. A jövő elkezdődött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!