Kecskemét és környéke

2019.08.06. 10:23

Állatkínzás: autója lökhárítójához kötötte kutyáját, majd hazahajtott

A állat menet közben elesett. Mire a rendőrök kiértek, az eb elpusztult.

Munkatársunktól

Gyanúsítottként hallgatták ki a kiskunhalasi rendőrök azt a 68 éves balotaszállási nőt, aki kutyáját a kocsijához kötve húzta – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.


A police.hu-n olvasható közlemény szerint lakossági bejelentés érkezett augusztus 5-én reggel a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra arról, hogy egy nő kocsihoz kötve egy nagytestű kutyát húz az úton.

Fotók: Police.hu

Fotók: Police.hu

A nyomozás során kiderült, hogy az 5413-as számú úton az asszony saját kutyáját kötötte egy bálamadzaggal a kocsija hátsó lökhárítójához, majd elindult a járművel. Először az állat még szaladt a kocsi után, de nem sokkal később már nem bírta tartani a sebességet és elesett. A nő a vérző lábú ebet fekve húzta hazáig az úttesten. Az egyenruhások helyszínre érkezésekor a kutya már elpusztult.


A rendőrök előállították a 68 esztendős balotaszállási nőt, akit gyanúsítottként hallgattak ki állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.


Helyszíni információink szerint a balotaszállási nő a külterületi tanyájáról, már több napja elkóborolt a kutya. Amikor a nő megtalálta az ebet, az autója után kötötte egy bálamadzaggal. Állítólag így akarta hazavinni az állatot, de mire a tanyához értek, a szerencsétlen állat már haldoklott, majd el is pusztult. Egy helyi asszony elmondása szerint a kutyát a tanyájával szemben, az úttól nem messze ásta el a nő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!