Kecskemét és környéke

2011.10.01. 12:30

Az utolsó esély az X-Faktor

Utolsó esélyként szállnak harcba a továbbjutásért az X-Faktor „veteránjai", Német­h Katica és a lajosmizsei Kocsis Tibor ugyanis már elbukott egy-egy tehetségkutatón.

Delmagyar.hu

Az X-Faktor Táborában éppen ezért mindannyiuknak erőn felül kell teljesíteniük, hogy bebizonyítsák a mentoroknak: helyük van a döntőben.

– Most úgy érzem, ha nem sikerül, nem leszek énekesnő, és mást szánt nekem a sors. Biztos, hogy egy újabb kudarc után inkább az egyetemi tanulmányaimra koncentrálnék, hiszen azt akartam, legyen egy civil foglalkozásom is. Nem tudom, hogy újra nekifutnék-e, maximum évek múlva, amikor már a 25+ kategóriába tartozom. Addigra rengeteg tapasztalatot szerezhet az ember, és a nézők is elfelejtenék ezt a két évet. De nehéz belegondolni, mi lenne évek múlva – fakadt ki Németh Katica, akinek véleményét Kocsis Tibi is osztja.

– Nekem ez már csak a koromnál fogva is az utolsó esély. Most kell bizonyítanom, hiszen túl sok lehetőségem már nincs. Ha újra jelentkeznék, már nagyon erőltetett lenne, úgyhogy most kell kitaposnom a sikerhez vezető utat – mondta a korábbi kiscsillag.

A Lajosmizséről származó Kocsis Tibor 2007-ben a Csillag Születik versenyzője volt, abban az évben, amikor Janicsák Veca is indult. Négy év alatt sokat változott a személyisége és a színpad is hiányzott neki, ezért úgy döntött, újra megpróbál érvényesülni a zeneiparban. Tibor nem slágert hozott, Robbie Williams egy kevésbé ismert dalával, az „I Will Talk and Hollywood Will Listen"-nel érkezett a válogatóra, ahol nem volt kérdéses a továbbjutása.

Címkék#X-Faktor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!