Kecskemét és környéke

2010.09.30. 10:59

Ellenfél nélkül maradt a lajosmizsei polgármester

Kecskemét - Az október 3-i önkormányzati választásokon több településen is óriási csata várható a polgármesteri pozicióért. Lajosmizsén viszont az országban egyedülálló módon egyetlen jelölt maradt a posztra.

Ferentzi Miklós

A 11 ezer lakosú Bács-Kiskun megyei településen a vasárnapi szavazáson mindössze a képviselői helyekért kell megküzdenie a jelölteknek, miután a 2006 óta hivatalában lévő, jelenlegi fideszes polgármesternek nem akadt kihívója. Basky Andrásnak így az is elég, ha reggel besétál a szavazóhelységbe, a polgármesteri szavazólapon behúz egy ikszet a neve mellé, és máris újra a város első emberének mondhatja magát. Ugyanis egy jelölt esetén egyetlen érvényes szavazat is elég a megválasztáshoz.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a Kecskeméthez közeli településen vasárnap ki sem nyitják a szavazófülkéket. Mint arról Muhariné Majer Piroska, a helyi választási iroda vezető-helyettese a delmagyar.hu-t tájékoztatta, miután 10 ezer lakosnál nagyobb településről van szó, az egyéni választókerületekből kerülnek majd ki a közgyűlés tagjai. A településen 8 egyéni választókörzetben lehet voksolni, összesen 9 helyszínen, miután a külterületen élők kényelmének érdekében egy nagyobb kerületet két részre osztottak. A 8 egyénileg megválasztott képviselő mellé a kompenzációs listáról még hárman kapnak képviselői széket, így alakul ki a következő testület összetétele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!