Kecskemét és környéke

2012.07.16. 16:27

Élvonalbeli kosárlabdát szeretnének a kecskeméti szocialisták

Kecskemét - A városi szocialisták ragaszkodnak ahhoz, hogy a városi kosárlabda továbbra is NBI A osztályban maradjon.

Delmagyar.hu

A városi szocialisták ragaszkodnak ahhoz, hogy a városi kosárlabda továbbra is NBI A osztályban maradjon és a felelősöket keresik azért, hogy kiderüljön: mi okozta azt a tetemes köz- és szállítói tartozást az önkormányzati KSE Kft-nél, ami mára nevezési gondokat okoz a helyi teremlabdasportban.

Az MSZP Kecskeméti Szervezte megdöbbent azon a bejelentésen, miszerint az NBI A-ban sikeresen szereplő, döntő többségben önkormányzati tulajdonú KSE Kft. kosárlabda csapata a következő szezonban egy osztállyal lentebb, az NB-I B ligájában fog indulni KTE Kosárlabda Klub Kft. elnevezéssel – mondta Király József, a szocialisták városi elnöke, a párt önkormányzati frakcióvezetője a Messzi István Sportcsarnok elé meghirdetett sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta: ezt a helyzetet nem a játékosok, nem az edzők, főként nem a szurkolók okozták, ezért nem engedjük, sőt, ragaszkodunk hozzá, hogy a város kosárlabda sportja továbbra is a legfelsőbb osztályban maradjon. Király József utalt egy ma megjelent cikkre, miszerint a KSE Kft.-ben lévő röplapda is gondokkal küzd, mert ugyan leadták a nevezésüket a következő NBI-es szezonra, csapat azonban még nincsen, mivel a KSE Kft. több havi bérükkel tartozik.

Riczu Péter, a helyi MSZP elnökségi tagja a sajtótájékoztatón azt mondta, egyértelműen a felelőtlen városi gazdálkodás és a kecskeméti Fidesz belharca okozta ezt a mai helyzetet, ezért meg kell vizsgálni ki, vagy kik okozták ezt a nagy mértékékű köz- és szállítói tartozást a KSE Kft.-nél, ami miatt nem adhatta be a cég a nevezését a következő bajnoki szezonra. Hozzátette: az alpolgármester asszonynak, aki az új klub megalakulását és az alsóbb osztályba való indulást bejelentette nem a közgyűlést megkerülő, a város sportját rosszabb helyzetbe hozó döntést kellett volna támogatnia, hanem éppen az önkormányzati cégnek, a KSE Kft.-nek az ügye mellett kellett volna kiállnia és annak rendezésére kellett volna megoldást találnia.

Király József arra az újságrói kérdésre, hogy mit tudni arról a vagyon értékű jogokról, amit az önkormányzati cég a neves játékosokkal kötött és azok a jogok most térítésmentesen egy magáncégbe vándoroltak át – KIrály József azt válaszolta, kétségtelen, kivülről nézve ez az egész felveti a közvagyonnal való felelőtlen gazdálkodás esetét, de mivel ebben az ügyben még az önkormányzati képviselők sem látnak tisztán, a tájékoztatás hiánya miatt nem lehet pontos választ adni. Hozzátette: Annyi biztos, ami most a város sportjával történik az megengedhetetlen és elfogadhatatlan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!