Kecskemét és környéke

2011.11.24. 18:20

Feljelentéssel folytatódott a KSE számlázási botránya

Hűtlen kezelés és sikkasztás gyanújával feljelentést tett az MSZP Demokrácia Központja a Kecskeméti SE Sportegyesületeket Működtető Kft. egyes szerződései miatt.

Delmagyar.hu

Legény Zsolt, az MSZP Demokrácia Központjának vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a kecskeméti sportegyesület 2009 és 2011 között összesen 298 millió forintot fizetett ki reklám-, illetve marketingcélokra három kft.-nek, noha a tevékenységi körükben ez nem szerepelt. A számlakibocsátások nem feleltek meg a számviteli törvény előírásainak, mögöttük teljesítés nem volt - közölte.

Az MSZP a vizsgálattól várja, hogy kiderüljön, mi lett annak a csaknem 300 millió forintnak a sorsa, amivel "Kecskemétet megkárosították" - mondta Legény Zsolt. Arra is kitért, hogy a KSE egyik felügyelőbizottsági tagja - miután az ügyet a város fideszes polgármestere elé tárta - munkája akadályoztatása miatt lemondott.

Az üggyel a Népszava korábban cikksorozatban foglalkozott. A napilap szeptemberben arról számolt be, hogy a kecskeméti sportegyesületeket működtető kft. 64 millió forintot fizetett ki a Globe-Ép nevű nyomdaipari cégnek, jóllehet a számlán szereplő reklám- és marketingszolgáltatás nem része a vállalkozás tevékenységi körének. A Népszava akkor azt írta: a KSE számlaforgalmával kapcsolatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is vizsgálódik.

Király József, az MSZP kecskeméti frakcióvezetője a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy információik szerint nem egyedi ügyről van szó, több önkormányzatnál hasonló visszásságok történhettek a sportfinanszírozással kapcsolatban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!