Kecskemét és környéke

2014.03.11. 11:41

Fiatal Uszonyos Úszók Világtalálkozója Kecskeméten

A versenyt most először rendezik meg a 15 évnél fiatalabbaknak, de rendszert szeretnének belőle csinálni.

Május 3-4-én Kecskeméten kerül megrendezésre első alkalommal, - de ezt követően évenként rendszeresen – a 15 évesek és annál fiatalabb uszonyos úszó versenyzők nemzetközi versenye. Remek lehetőség nyílik arra, hogy a „C – D – E" kategóriába tartozó fiatal versenyzők a nemzetközi mezőnyben is összemérhessék tudásukat és felkészültségüket.

A nemzetközi verseny a CMAS 2014. évi versenynaptárában szerepel. Helyszíne a 2011 szeptemberében átadott új 50x25 méteres uszoda.


Kecskeméten nagy hagyománya van az uszonyos úszásnak, a helyi klub 1968-ban alakult. Versenyzői között Világjátékok bajnoka, Világ és Európa-bajnokok ([namelink name="Székely Lilla"], [namelink name="Tóth Árpád"], [namelink name="Juhos Gergely"]) valamint számtalan világ és nemzetközi versenyen érmes helyezést elért versenyző található. Kecskeméti klub a magyar uszonyosúszó sport egyik legrégibb és legeredményesebb bázisa.

Program:
Május 2 (péntek) délután: edzés lehetőség.
Május 3 (szombat) verseny – délelőtt: 9.00-12.00, délután: 14.00-19.00
Május 4 (vasárnap) verseny – délelőtt: 9.00-12.00

Versenyszámok
„E" cat.: 50,100,200,400,4x100 m uszonyos gyors

„D" cat.: 50,100,200,400,4x100 m felszíni úszás - 50,100,200,4x100 m uszonyos gyors

„C" cat.: 50m búvárúszás - 50,100,200,400,4x100m felszíni úszás - 50,100,200,4x100m uszonyos gyors

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!