Kecskemét és környéke

2011.11.07. 10:28

Fotók: halálos baleset az 5-ös számú főúton

Nem sikerült megmentenie a mentősöknek annak a férfinak az életét, aki ma reggel fának hajtott az 5-ös főúton, Kiskunfélegyháza közelében.

Delmagyar.hu

Mint arról korábban beszámoltunk, hétfő reggel az 5-s számú főút 104-es kilométerszelvényénél egy 67 éves orosházi férfi Kecskemét felé közlekedett személygépkocsijával. Eddig tisztázatlan okból a sofőr átment a szemközti sávba, árokba hajtott, majd fának ütközött. A sérültet a kiérkező tűzoltóknak kellett kivágniuk a roncsból. A baleset következtében a 67 éves férfi a kórházba szállítás során a mentőben elhunyt. Útzár nem volt a baleset miatt. A körülményeket a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Halálos baleset az 5-ös főúton - GALÉRIA (MTI-Donka Ferenc)



Korábban írtuk:

Dr. Nyíkos Tamás főhadnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a delmagyar.hu-nak elmondta, hogy a 67 éves férfi Kecskemét felé haladt autójával, amikor a 104-es kilométerszelvénynél vélhetően rosszul lett, és egy az úttestről lehajtva egy fának ütközött. A sérültet a tűzoltóknak kellett kiszabadítniuk az összeroncsolódott járműből, eközben a mentősök folyamatosan stabilizálták állapotát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!