Kecskemét és környéke

2012.08.30. 21:29

Kerékpártúra Kiskunhalas és Szabadka között

A Kiskunhalasi Művelődési Központ és a Kiskunhalasi Kerékpáros Klub közös szervezésében BARÁTSÁG kerékpártúra indul Kiskunhalas és Szabadka között pénteken.

Delmagyar.hu

A 20. Halasi Hetek Fesztivál keretében és a II. Szabadkai Napok programjaként megvalósuló rendezvény védnöke Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára.

Kiskunhalas és Szabadka között idén második alkalommal szerveznek kerékpártúrát a két város barátságának erősítéséért, a kerékpáros kultúra és az egészséges életmód népszerűsítéséért.

Az oda-vissza összesen 90 kilométeres kirándulás reggel hét órakor kezdődik, a délelőtti érkezést követően pedig városnézéssel, ebéddel folytatódik Szabadkán. A tavalyi alkalomhoz hasonlóan a résztvevők idén is hazavihetnek egy, a túrát megörökítő pólót. A viszonylag hosszú biciklis kiránduláson tíz kilométerenként öt-tíz perces pihenőt tartanak. A visszaérkezés a tempótól függően délután öt és hat óra között várható.

Kiskunhalas városa mindig szoros kapcsolatot tartott fenn a tőle 45 kilométerre fekvő Szabadkával. Az elmúlt években könnyebbé vált a határátlépés, és lehetőség nyílt a jó viszony megerősítésére. Az idei kerékpártúrával tovább élénkül a városok közti együttműködés, elmélyülhet a települési kerékpárklubok közti ismeretség, és körvonalazódhat a Kiskunhalas-Szabadka közti kerékpárút megépítésének terve is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!