Kecskemét és környéke

2012.06.11. 11:14

KKSE: Ivkovics munkát vállalt Szolnokon

A kecskeméti kosárcsapat szakmai igazgatója lett a bajnok Szolnok nemzetközi és Adria Liga-referense.

Delmagyar.hu

Az Adria Liga versenybizottsága eldöntötte, hogy a magyar bajnok és kupagyőztes Szolnoki Olaj KK csapata indulhat a mérkőzéssorozat következő évadjában. Ezzel egyidejűleg az is eldőlt, hogy a Kecskeméti KSE szakmai igazgatója, Sztojan Ivkovics lesz a Tisza-partiak nemzetközi és Adria Liga-referense. Mint ismeretes, pár héttel ezelőtt a szakember a montenegrói válogatottnál is kapott munkát, így ez lesz már a harmadik poszt, amit betölt.

— Megérte az a sok befektetett energia, amit az elmúlt két esztendőben klubunk folytatott, hogy bekerüljön a nemzetközi vérkeringésbe — kezdte dr. Nyerges Zsolt, az Olaj KK elnöke a szoljon.hu-nak. — Idén csapatunk a hazai sikerek mellett az EuroChallenge Kupa legjobb négy csapata közé jutott, klubunk pedig megrendezte a Final-Fourt, amely a FIBA illetékese szerint jól sikerült. Mindezek is segítettek abban, hogy szabad kártyát kapjunk az Adria Ligába. Ez utóbbi mérkőzéssorozat magasan jegyzett, Európában benne van a TOP 5-ben. A szervezők komoly pénzügyi garanciákat kértek tőlünk, ez is jelzi, hogy komoly bajnokságról van szó.

Természetesen a rendezők bizonyos költségeket átvállalnak tőlünk, a csapatok a helyezések függvényében részesülnek a bevételekből. Azt tudni kell, hogy a mérkőzések egységesen szombaton este hat órakor kezdődnek, mindegyiket közvetítenie kell valamelyik tévés társaságnak. Mindezek átírják a hazai bajnokság forgatókönyvét is, mely szerint csapatunk kihagyja a magyar bajnokság alapszakaszát, majd a középszakaszban kezdi meg a küzdelmeket. Visszatérve az Adria Ligára, abban, hogy megkaptuk a szabad kártyát, sokat segített Sztojan Ivkovics, aki minden kapcsolatát latban vetette mindezért. A jövőben ő lesz klubunk nemzetközi és Adria Liga-referense.

Sztojan Ivkovicsot ugyebár nem kell bemutatatni, a szakember ezer szállal kötődik Szolnokhoz és az Olajhoz is.

— Több mint két esztendeje elindult egy folyamat, és azóta tart az építkezés Szolnokon, ahol remek a szakmai háttér — nyitott Sztojan. — Nagy lépést tett a klub előre, hogy 2010-ben elindult az EuroChallenge Kupában, az idén jól szerepelt, és megrendezte a négyes döntőt, melyet nagy nemzetközi elismerés kísért. A nemzetközi szövetség elöljáróinak is feltűnt, hogy kiváló szurkolótábora van a csapatnak. Most pedig sikerült bejutni az Adria Ligába, ahol nagyon erős, Euroliga színtű együttesekkel találkozhat az Olaj. A fő érdem azonban a tulajdonosi köré, amely kiválóan dolgozik a klubnál, Tóth Zoltán ügyvezető elnök úr pedig sokat segített a tárgyalásokban.

Az Adria Liga mezőnye

Cedevita, Cibona, Split, Zadar (horvát), Partizán, Radnicski, Crvena Zvezda (szerb), Krka, Union Olimpija (szlovén), Siroki, Igokea (bosnyák), MZT Szkopje (macedón), Buducsnoszt (montenegrói), Szolnoki Olaj KK. A sorsolást július 10-én Zágrábban rendezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!