Kecskemét és környéke

2015.01.20. 11:35

Lakiteleki kettős gyilkosság: vádat emeltek egy nő ellen

Az 52 éves vádlott tavaly februárban megölte élettársát és annak anyját.

Vádat emelt emberölés bűntette miatt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy középkorú nő ellen, aki tavaly februárban Lakiteleken megölte élettársát és annak anyját - közölte Nánási László főügyész kedden.

A közlemény szerint a vádlott 2004 óta élt együtt élettársával a vádlott tanyáján, illetve a férfi édesanyjánál, és - részben nehéz anyagi körülményeik miatt - gyakoriak voltak közöttük a veszekedések, verekedések. Tavaly február elsején késő este, italozás közben a vádlott és élettársa újra összeveszett. Az 52 éves férfi meglökte a vádlottat, aki nekiesett a forró kandallónak, és több helyen megégette, megütötte magát.

A most 52 éves vádlott magához vett egy konyhakést, és azzal előbb hátulról, majd szemből is többször megszúrta a férfit. A hangoskodásra megjelent a férfi 81 éves anyja, akit a vádlott szintén többször megszúrt. A férfi és az idős nő is rövid időn belül meghalt.

A vádlott öngyilkossági szándékkal nagy mennyiségű gyógyszert vett be pálinkával. A két holttestet és az öntudatlan vádlottat a megkéselt férfi munkatársai találták meg. A vádlottat kórházba vitték.

A kiemelt jelentőségű bűnügy vádlottja előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást, őt a főügyészség több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja. Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni - írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!