Kecskemét és környéke

2011.03.23. 09:48

Ősbemutató, teltház és elsöprő siker

Kecskemét - Hatalmas sikert aratott a Csík Zenekar és a Rackajam közös turnéjának ősbemutatója. A közönség állva tapsolt a kecskeméti koncert után, ahol a két együttes egy egészen új zenei világot teremtett. <br>

Gál Orsolya

Teltház fogadta hétfőn este a Csík Zenekart és a Rackajamet a Kulturális Központban. A Csík Zenekar életében az utóbbi években az alternatív rock, illetve a tradicionális blues muzsika került előtérbe, miközben a magyar népzenét alapként használva sokaknak meg tudták mutatni hazánk zenei gyökereit. Most úgy érezték, itt az ideje, hogy ismét egy olyan produkcióval álljanak a nagyközönség elé, ami újdonságot hoz.

Az akusztikus koncert elején mindkét zenekar megszólalt úgy, ahogyan a közönség eddig megszokhatta tőlük, a műsor második felében pedig együtt muzsikált a két csapat. A népzene elementáris ereje mellé a Rackajam hozta a rock and roll forradalmat, Jimi Hendrixet és az AC/DC-t. A közönség le sem akarta engedni a két zenekart a színpadról, kétszer is visszatapsolták őket. A hírös városban elsöprő sikert aratott a „Rackásított" népzene és a „Csíkosított" rock and roll.

Csík és Rackajam koncert Kecskeméten - KÉPGALÉRIA


A kecskeméti ősbemutató után Győrött, Debrecenben, Pécsett és Egerben ad koncertet a két csapat a Kulturális Központ szervezésében. Mindenütt óriási az érdeklődés az egyedülálló produkció iránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!