Délmagyar logó

2019. 06. 25. kedd - Vilmos 20°C | 30°C Még több cikk.

Jogerős ítéletre vár a 16 kutyáját kínzó férfi

A Bács-Kiskun Megyei Bíróság pénteken tárgyalja annak a férfinak a büntetőügyét, akit korábban, első fokon húsz nap közérdekű munkára ítéltek 16 kutyája kínzása miatt.
Az 56 éves Sz. János az első fokon eljáró Kecskeméti Városi Bíróság ítéletében foglaltak szerint 16 kutyát tartott ménteleki tanyáján. Ezek közül négy szabadon mozoghatott, kilencet láncon tartott, a maradék három állatot pedig egy ablaktalan melléképületbe zárta be, ahonnan azok ki sem jöhettek. A vádlott 2009 őszétől a láncon és melléképületben tartott kutyákat nem etette és itatta megfelelően, ezért azok megbetegedtek, és megtalálásukkor már haldoklottak. Az állatokat végül - lakossági bejelentés alapján - 2009. november 26-án a Mentsvár az Állatokért Alapítvány munkatársai elszállították a helyszínről.

Sz. János ellen állatkínzás büntette miatt eljárás indult, melynek végén a Kecskeméti Városi Bíróság 2010. október 19. napján hozott ítéletet E szerint az 56 éves vádlottat állatkínzás vétsége miatt 20 nap közérdekű munkára ítélték. Az ítélet ellen a vádlott enyhítésért - pénzbüntetés kiszabásáért - fellebbezett, így került az ügy a megyei bíróságra.

Olvasóink írták

  • 11. macs 2011. november 04. 18:53
    „Remélem ezt a 20 napot egy állatmenhelyen kell eltöltenie, szigorú ellenőrzés alatt. Bár szerintem az ilyen itéletnek nincs visszatartó ereje. Komoly pénzbüntetésre itélném, és ha nem tudja kifizetni dolgozza le.
    Sose értettem meg, hogy emberek, hogy tudnak ilyet csinálni. Nincs lelkiismeretük?”
  • 10. Aranea 2011. november 04. 14:38
    „8. klj_54 2011.11.04. 12:43 :
    Te ebben az országban élsz?! Nyisd már ki a szemedet.<moderálva>!
    A hajléktalant pedig ne merd egy kalap alá venni a sorsukért tenni nem tudó KISZOLGÁLTATOTT állatokkal.
    Hajléktalanunk legrosszabb esetben majd fejbevág a pízödé´, aztán mit kap? Életfogytig meleg lakhelyet, napi rendszeres mozgást, ételt, orvosi ellátást. Egy állat mit tud tenni? Ha egyáltalán csak láb alatt van, mert az idióta "gazdája" kitette az utcára - már ez elég hogy a sintértelepnek nevezett auswitzi gyűjtőtáborba szállítsák. Éppen eleget tevékenykedek állatvédelmi téren ahhoz, hogy eleget lássak. A "tisztességes magyar gazdák" karmai közül meg nem győzzük menteni a szerencsétleneket, és s saját pénzünkön rendbetenni őket - ugyanis EZT bezzeg a tisztelt állam nem támogatja semmivel (ellentétben a börtönlakók napi (!) többezres tartási költségével.
    20 nap? Közmunka?!!! És még van pofája fellebbezni?
    Kapjon 1 év éheztetést kenyéren és vízen, láncra verve - de KUTYÁNKÉNT!”
  • 9. Hell-icon 2011. november 04. 13:24
    „Újabb példa arra, hogy elsődlegesen nem a törvénnyel van baj, hanem annak végrehajtásával...:(”
  • 8. klj_54 2011. november 04. 12:43
    „7. windsor 2011.11.04. 11:44
    Nem sértegetés volt a célom!
    Aki ismer az tudja, hogy pont azért nem tartok kutyát a panelban, mert szeretem az állatokat!
    Amíg tanyán laktam addig nem volt panaszuk az állataimnak, mert emberszámba vettem őket.
    Én csak azt látom (jobban mint sokan!), hogy jön befelé a Lajta felől mindenféle helyi arculatra átformálás nélkül a kinti állatvédelem!
    Én ugye laktam Enfieldben, és még pár nyugatabbra lévő városban, országban.
    Ott azzal kezdődött a buli, hogy eltakarították az utcákról a kóbor állatokat!
    Aztán kialakult az emberekben mindenféle testi erőszak nélkül az igény az állatok tisztességes körülmények közötti tartására.
    Ezt a pasast most kapták el de kérdezném:
    Tegnap kezdte?
    Hol volt a nagypofájú feljelentő tegnapig?
    Miért nem ítélték el őt is, mert "bűnösök közt cinkos aki néma" (bocs ha tévedek, fejből idéztem)
    Én általában globálisan szemlélem a dolgokat, nem kiragadva az összefüggéseiből.
    A magyar gazda szerette a jószágot, nem velük van gond!
    Gond azokkal van, akik a társadalmi státusszimbólumokat értelmezik félre, esetleg eltévesztik a házszámot a normális állattartás utcában.”
  • 7. windsor 2011. november 04. 11:44
    „Nna ezért nem kell egy másik emberre támaszkodni anyagilag... Erről meg ez a véleményem. Nő vagyok és mindig úgy intézem az életem, hogy ne a páromra kelljen támaszkodnom... Ha valaki nem így intézi az a saját hülye döntése, a következményeket meg viselni kell. Az állatnak viszont nincs lehetősége dönteni. Nem sértődöm meg, már megszoktam az érdekes gondolatmeneted bizonyos történésekkor ;)”
  • 6. princeoftheport 2011. november 04. 11:43
    „Az ilyen állatvédelem egyenlő a ló.asszal!!! Nem értik meg végre, hogy addig nem lesz ezen a téren rend, amíg egy-két esetben "rendes!!!!!" büntetést ki nem szabnak. Mellé kellene küldeni azt a bírót, aki csak ennyit mert kiszabni!!!!! És nem húsz napra, hanem két évre. Adja vissza a diplomáját az ilyen "ítész"!!!!!”
  • 5. klj_54 2011. november 04. 10:40
    „4. windsor 2011.11.04. 10:04
    Már meg ne sértődj (nem érdekel!) de na magadból indulj ki!
    Elég ha kirúg a nejed oszt mehetsz a lakásból, hajlék nélkül melód sem lesz.
    Láttam már karón varnyút és nagyszájút utcára kerülni!”
  • 4. windsor 2011. november 04. 10:04
    „klj_54: hogy jönnek ide a hajléktalanok? Ha nem piára költenék a pénzt, akkor nem éheznének. Azonkívül van számukra konyha...
    Az állat nem dönthet a sorsáról, és láncra verve vagy bezárva nem is tehet ellene... Attól, hogy neked az állatok élete nem sokat ér, másoknak számít. De elég szánalmas, hogy szerinted még az a 20 nap közmunka is túlzás 16 állat megkínzásáért. Minimum azt adnám neki, amit ő az állatoknak.”
  • 3. chsillus 2011. november 04. 09:08
    „állatkínzás vétsége miatt 20 nap közérdekű munkára ítélték??????
    Ez vicc....miért nem egy kis hátba veregetés...Gratula a bíróságnak, alkotmánynak, sokkal de sokkal és még annál is sokkal többet érdemelne!!!!”
  • 2. klj_54 2011. november 04. 08:42
    „Az éhező hajléktalanok miatt miért nem jár senkinek büntetés?
    Lassan az állatok sorsa jobban érdekli a jog alkalmazóját (és persze a jogalkotót!) mint az élő ember!”
  • 1. bambinaXX 2011. november 04. 08:38
    „20 nap közmunka ezért?! ez nem állatvédelem..”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Melyik magyar válogatott labdarúgót hívták játékostársai Rongylábúnak?

Négy csodás támadó közül kell választania. Sajnos már mind az égi pályákon dönti halomra a védőket. A mi legnagyobb bánatunkra, az angyalok nagyon nagy örömére. Tovább olvasom