Kék hírek

2008.01.26. 10:20

Köztársaság téri tűz: nincs áram és három lakásban gáz sem

A Gázművek és az Elmű szakemberei szombaton reggel is dolgoznak még a pénteken délután kigyulladt budapesti, Köztársaság téri ház áram- és gázszolgáltatásának helyreállításán.

A nyolc emeletes ház hetedik emeletén kiégett lakásban, valamint az alatta és felette lévő lakásokban még most sincs gáz. Áram az egész lépcsőházban nincs. A hetediken péntek délután gyulladt ki egy lakás, egy idős asszony meghalt, ketten füstmérgezést kaptak.

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a Köztársaság téri épületben még reggel is dolgoztak a gázművek és az elektromos művek szakemberei. Az egész lépcsőházban nincs áram, mert a tegnapi tűz oltásakor elázott a vezetékrendszer. Mivel a kiégett lakásban egy gázvezeték megsérült, ezért ott, illetve az alatta és fölötte lévő lakásban gáz sincs. Víz és fűtés van az épületben. A Katasztrófavédelem információi szerint a házból több család rokonoknál töltötte az éjszakát.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, a Köztársaság tér egyik nyolcszintes épületének hetedik emeleti lakásában csaptak fel a lángok péntek délután. A tűz gyorsan átterjedt az összes helyiségre, majd a felette lévő lakás ablakára is. A tűzoltók összesen öt embert menekítettek ki a házból, közülük egy lakó súlyos, egy másik pedig könnyebb füstmérgezést szenvedett, a többieknek nem esett baja - mondta korábban a Független Hírügynökségnek [namelink name="Molnár Péter"], a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.

A szóvivő hozzátette: az oltást nehezítette, hogy a kigyulladt lakás ajtaja előtt biztonsági rács volt, azt el kellett távolítani, és addig csak a szomszédos erkélyről tudták locsolni a lángokat. A tüzet végül sikerült megfékezni, ám a kiégett, hetedik emeleti lakásban egy holttestre bukkantak.

Többen rokonoknál töltötték az éjszakát

Többen a rokonaiknál kényszerültek tölteni az éjszakát a pénteken délután kigyulladt budapesti, Köztársaság téri ház lakói közül. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a lakók egy részének az oltás ideje alatt a Katasztrófavédelem egy melegedőben biztosított helyet, de az éjszakát senki sem töltötte ott. Többen visszatértek a házba, néhányan rokonaikhoz mentek. A tűzben egy idős asszony meghalt.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, a Köztársaság tér egyik nyolcszintes épületének hetedik emeleti lakásában csaptak fel a lángok péntek délután. A tűz gyorsan átterjedt az összes helyiségre, majd a felette lévő lakás ablakára is. A tűzoltók összesen öt embert menekítettek ki a házból, közülük egy lakó súlyos, egy másik pedig könnyebb füstmérgezést szenvedett, a többieknek nem esett baja - mondta korábban a Független Hírügynökségnek [namelink name="Molnár Péter"], a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.

A szóvivő hozzátette: az oltást nehezítette, hogy a kigyulladt lakás ajtaja előtt biztonsági rács volt, azt el kellett távolítani, és addig csak a szomszédos erkélyről tudták locsolni a lángokat. A tüzet végül sikerült megfékezni, ám a kiégett, hetedik emeleti lakásban egy holttestre bukkantak.

Az éjszaka statikai vizsgálatot is tartottak az épületben, ennek eredményéről még nincsenek információk.

Címkék#baleset

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában