Kék hírek

2010.06.28. 17:20

Kábeltolvajokat fogtak a rendőrök

Három kábeltolvajt fogtak el vasárnap Salgótarjánban a városi külső pályaudvarnál - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.

Dankóné Nagy Éva elmondta: a külső pályaudvar egyik munkatársa azzal riasztotta a rendőrséget, hogy valószínűleg lopják a kábelt a pályaudvar váltókörzetében, az Eperjes telep és az öblösüveggyár közötti szakaszon, mert már a második váltóról érkezett ok nélkül "foglalt" jelzés.

A helyszínre érkező rendőrök egy 15 éves fiút, illetve egy 19 és egy 25 éves salgótarjáni fiatalembert találtak a helyszínen vasfűrésszel, a hátizsákjukban rézkábelekkel - mondta a szóvivő.

Hozzátette: az elkövetők - akik elismerték, hogy eladni vitték volna a rezet - 50 ezer forintos kárt okoztak a magyar államvasutaknak. A három elkövető ellen lopás bűntette miatt folyik az eljárás, de a rendőrök azt is vizsgálják, hogy veszélyeztették-e a lopással a vasúti közlekedés biztonságát - közölte a szóvivő.

Címkék#rendőrség
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!