Kék hírek

2010.10.31. 12:18

Robbantással fenyegették meg a nagykállói kórházat

Két alkalommal is robbantással fenyegette meg a nagykállói kórházat egy férfi szombaton; a gyógyintézményben nem volt robbanószerkezet - közölte a rendőrség.

A telefonáló egy helyi nyilvános fülkét használt, melynek közelében a második hívás után elfogták a rendőrök - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A százados tájékoztatása szerint a férfi a rendőröknek azt mondta, hogy azért telefonált, mert hajléktalanként él, és fel akarta magát vetetni a pszichiátriára. Előállítását követően a rendőrségen rohamot kapott, így kórházba került. A nyomozók ott hallgatták ki; a gyanúsított beismerte tettét, de ekkor már azt állította, hogy részegsége miatt nem emlékszik, miért csinálta.

A szóvivő hozzátette: a férfi többszörösen büntetett előéletű, két alkalommal hasonló cselekmények miatt vonták felelősségre. Az ügyben a rendőrség közveszéllyel fenyegetés vétség megalapozott gyanújával folytatja az eljárást.

Címkék#rendőrség
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!