Kék hírek

2015.11.05. 08:09

Játék közben fulladt bele a kukoricába a kisfiú

A kisfiú a kukoricadombról csúszkált, az utolsó csúszás lett a veszte.

Játék közben merült el és fulladt bele a szemes kukoricába a kilenc­éves Csiki Deniel a baranyai Sombereken. A kisfiú két barátjával játszott egy sombereki cég bekerítetlen telephelyén, ahol több tonna morzsolt kukorica volt hegyekbe halmozva - írja a Bors.

– Eddig még sosem játszottak arra, a férjem is ott volt, mert éppen kukoricát vitt a telepre. Szólt neki, hogy húzza fel a kabátját, és menjen haza, mert esteledik. Deniel azt válaszolta: igen, apu, rendben, csak még egy utolsót csúszok a kukoricadombról. Ez lett a veszte – mondta a Borsnak könnyes szemmel a fiú anyukája, Csíki Andrea.


– Zsolt rögtön beugrott az ott álló markolóba, azzal próbálta KERESNI Denielt, de nem találta a tengernyi kukorica között – tette hozzá. Végül tűzoltók emelték ki a fiú holt­tes­tét, de nem sikerült újra­élesz­teniük.

– Tele volt a légcsöve kukoricával, biztos levegőért kapkodott szegénykém – mondta zokogva az édesanya.

A rendőrség a haláleset körülményeit szakértők bevonásával, büntetőeljárásban vizsgálja. A cég vezetője a lapnak azt mondta, nyu­godtan lehet bárkinek vizs­gálódni, ők nem követtek el hibát, és nem felelősek a történtekért.

Borsonline.hu

Címkék#baleset
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!