Kék hírek

2008.03.04. 12:40

Baleset lehetett a mosonmagyaróvári halálos zuhanás

Az eddigi vizsgálatok szerint baleset történt, amikor szombaton éjszaka kizuhant a 13 éves fiú a mosonmagyaróvári ház harmadik emeletéről.

Azt még vizsgálják a rendőrök, hogy az esés eltitkolása hozzájárult-e a kamasz halálához. A balesetről ugyanis sem a gyerek szülei, sem pedig az orvosok nem értesültek időben, mert a gyerekek elhallgatták.

A több mint 10 méteres zuhanás miatt a fiú lépe és mája megrepedt, ezért belső vérzés keletkezett és ez okozta a halálát. Ezt állapította meg az igazságügyi orvos szakértő a boncoláskor. A rendőrök megállapították, hogy baleset történt, az esésnek egyébként nem voltak szemtanúi és az öngyilkosságot is kizárták.

Az ügyet egyébként a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságtól kedden átvette a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr Főkapitányság Bűnügyi Osztálya, ahol igazságügyi orvos szakértő bevonásával arra keresik a választ, hogy a zuhanás tényének eltitkolása hozzájárult-e a kamasz halálához - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kocsis Tünde a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr Főkapitányság sajtóreferense.

Szombat éjszaka hat fiatal - 13 és 14 évesek - tartottak házibulit egy mosonmagyaróvári házban. Az egyik fiatal az éjszaka kiesett a harmadik emeleti erkélyről. A fiú a zuhanást túlélte, járni és beszélni is tudott. Később azonban rosszul lett a szülei mentőt hívtak hozzá. A kórházban arra gyanakodtak az orvosok, hogy a sok ital okozta nála a problémákat, de megfigyelésre bent tartották. A fiú azonban nem sokkal később meghalt.

Azt, hogy előtte kizuhant a harmadikról sem a szülők, sem a mentők, sem a kórház orvosai nem tudták, mivel sem a fiú, sem a barátai nem mondták el. A kórházban belső vizsgálat indult a körülmények tisztázására.

Címkék#baleset

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!