Hallgassa élőben!

Felmentették a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét

Ihász Sándor fővárosi főügyész úgy döntött, hogy csütörtöktől felmenti Varga Gergelyt a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivői megbízatásából. Munkáját Borbély Zoltán veszi át, aki továbbra is betölti a Legfőbb Ügyészség szóvivői posztját is.

A főügyész hétfőn még úgy nyilatkozott, hogy Varga Gergely felmentése csak átmeneti, ezt a döntését azonban egy nappal később megváltoztatta.

Ihász Sándor a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy döntése a szóvivő ellen indult fegyelmi eljárástól független. A fegyelmi nem zárult le, a vizsgálatra a törvény 30 napot ad, az ügyben egy fegyelmi biztos vizsgálódik. A felmentett szóvivő korábban már leadta saját véleményét is tartalmazó igazoló jelentését.

Mint ahogyan arról a Független Hírügynökség már beszámolt, a szóvivő ellen a Deport ´56 nevű szervezet is feljelentést tett a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatalnál. Az ügy középpontjában az áll, hogy Varga Gergely a 2006 szeptemberében történt rendőri bántalmazások kapcsán, az egyik tárgyalás után azt mondta, hogy nem azok ülnek a vádlottak padján, akiknek kellene.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a Varga Gergely ellen a Deport-56′, a Deportálások Tényfeltáró Bizottságától, mentő körülmény elhallgatása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hétfőn érkezett feljelentés kapcsán feljelentés-kiegészítés mellett döntöttek. Ez azt jelenti, hogy egyelőre nem utasították el a feljelentést, de nyomozást sem indítottak. A következő 15 napban iratokat és adatokat gyűjtenek be, hogy dönthessenek Varga Gergely ügyében.

A tavaly szeptemberi tárgyaláson a 2006-os őszi zavargásokkor történt egyik rendőri bántalmazás ügyét vizsgálták. A hallgatóság soraiban egy férfi, akiről kiderült, hogy Varga Gergely, azt mondta a sértettnek, hogy nem azok ülnek a vádlottak padján, akiknek kellene. Azt is mondta, hogy ezt rendőröktől, hallomásból tudja, de mint magánszemélynek jutott tudomására. Az Index.hu hírportálon az esetről hangfelvétel is megjelent.

Hirdetés
Ismét keresik Magyarország legvirágosabb településeit!
Segélyszervezet: egyre emelkedik a súlyosan alultáplált gyerekek száma Szíriában
A gazdaság a polgárháború és a nyugati szankciók következtében összeomlott.
PM-államtitkár: a jövő évi hiányszint megfelel az uniós normáknak
A járvány miatti helyreállítás igényli az 5,9 százalékos GDP-arányos hiányt, amely nem lóg ki az uniós számok közül.
Orbán Viktor: három veszély fenyegeti az országot, a népvándorlás, a járványok és Gyurcsány
A miniszterelnök nem fogta vissza magát a Fidesz-KDNP évadzáró frakcióülésén elmondott beszédében.
Karácsony beismerte, hogy hazudott egy interjúban (videó)
A baloldali főpolgármester egy külföldi tévének dicsekedett azzal, amit meg sem csinált.
Hitükről vallottak a hírességek Szegeden
Hazánk ad otthont szeptember 5. és 12. között a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. A katolikus világesemény népszerűsítését a bibliai 12 apostol mintájára 12 hírnök végzi országszerte.
Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes testét Weisz Fanni
Órási mennyiségű lájkot és bókot zsebelt be Weisz Fanni legutóbbi fotójáért, amelyen feszes testét egy falatnyi bikiniben mutatta meg.