Kék hírek

2009.09.28. 16:59

Feltöltőkártyás csalót lepleztek le Tatabányán

Nyolc hónapig nyomoztak, 12 ezer oldalnyi híváslistát néztek át egy feltöltőkártyás csalót keresve a tatabányai rendőrök; az őrizetbe vett gyanúsított legalább 173 embert károsított meg - mondta el hétfői sajtótájékoztatóján a városi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.

MTI

A csaló azzal kereste meg áldozatait, hogy 300 ezer forintot nyertek az egyik telefonszolgáltatótól, de ezt csak akkor kaphatják meg, ha húsz percen belül több mint 10 ezer forint értékben feltöltőkártyát vásárolnak, és a következő hívásnál bemondják a számát - ismertette Hufnágel Ákos őrnagy.

Az elkövető a számsorozat birtokában a kártyák névértékének feléért eladta a beszélgetési lehetőségeket. Elkérte a károsultak bankszámlaszámát is, azzal, hogy oda utalják majd a nyereményt. A nyomozás során kiderült, e számokat fel sem írta, csupán bizalomerősítő gesztusként volt rá szüksége.

A rendőrök a csalót a telefonja alapján nem tudták megtalálni, ezért azokat keresték meg, akiknek eladta a beszélgetési lehetőségeket. A gyanú B. György 30 éves gyöngyösmelléki lakosra terelődött, aki elfogása után elismerte a bűncselekményeket.

A csalással okozott kár meghaladja az 1,6 millió forintot.

A rendőrség 2008-tól átnézte B. György híváslistáit, amelyek összesen 12 ezer oldalt tettek ki. A férfi két-háromszáz hívást kezdeményezett naponta, de csak néhány esetben járt sikerrel.

A nyomozók eddig 173 károsultról tudnak. Az áron alul kínált beszélgetési lehetőséget megvásárlók ellen nem indítanak eljárást, őket tanúként hallgatja ki a rendőrség - mondta el Hufnágel Ákos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!