Hallgassa élőben!
Fotó: Dombóvári Tamás

Megrázó: Richárdnak esélye sem volt elugrani, 50 méteren keresztül vonszolta a kocsi

Elütött egy közterület-felügyelőt, majd 50 méteren keresztül hurcolta a motorháztetőn egy 22 éves férfi az óbudai Hídfő utcában. Az egyenruhás a csodával határos módon csak könnyebb sérüléseket szenvedett. Társai most hősként ünneplik.

Richárd az őt ismerők szerint kiváló szakember és humánus egyenruhás. Kimondottan az a közterület-felügyelő, akinek fontos, hogy méltó legyen a jelvényéhez és a polgárok bizalmára. Ok nélkül senkit sem vegzál.

Vasárnap éppen egy társával teljesített szolgálatot, amikor az óbudai Hídfő utcában egy problémás autót megállítottak. Amikor meglátták, hogy a volán mögött egy 22 éves férfi ül, még nem gondolták, hogy a következő percekben az egyikük életveszélybe kerül. A fiatalt felszólították az adatai igazolására, de ő ennek nem tett eleget, inkább padlóig nyomta a gázpedált. Úgy tudjuk, hogy azért, mert nem volt jogosítványa, korábban elvették tőle.

Az egyébként sportos megjelenésű Richárdnak esélye sem volt elugrani, így az ámokfutó elgázolta őt.

A közterület-felügyelő a motorháztetőn kötött ki, és könnyen lehet, hogy éppen ennek köszönhetően nem történt tragédia. Richárd végül az úttestre esett. Kórházba szállították, de tegnap már munkába is állhatott.

A Bors munkatársának ugyan sikerült vele váltania néhány szót, de mivel feletteseitől még nem kapott engedélyt a nyilatkozatra, szavait nem idézhetjük. A férfin már nyoma sincs a történteknek, járása magabiztosnak tűnt, és már kötések sem voltak rajta.

„Ricsi egy igazi hős!

Derék srác, remélem, most megfelelő jutalomban részesítik” – mondta a Borsnak a sértett egyik kollégája.

„A híres színész, Bruce Willis és kaszkadőrei is tanulhatnának ettől a közterestől! Amit ők a filmeken mindenféle kameratrükkökkel oldanak meg, azt ő véghez vitte a valóságban! Hihetetlen lélekjelenlétre vall, hogy az egyenruhás képes volt megkapaszkodni!” – mondta a Borsnak az utcában lakó egyik szemtanú, aki éppen az ablakból nézett ki, amikor az incidens történt. Csaba nem sokkal a gázolás után ért haza.

„Rendőrautók és egy mentőkocsi állt az utcában. Még a fiatal sérültet is láttam. Nagyon megrémült szegény”

– nyilatkozta egy másik környékbeli.

V. L. Zsolt valószínűleg hamar felfogta, mit tett. Először elhajtott a helyszínről, majd miután megtudta, hogy a rendőrség keresi, önként feladta magát. Most hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és járművezetés eltiltás hatálya alatt bűncselekmények miatt kell felelnie.

Hozzászólások

Reális elvárás a legalább egy érem
A Nemzeti Sport Online helyszíni stábja edzésen látogatta meg kötöttfogású birkózóinkat, akik láthatóan jó hangulatban készültek a tokiói bemutatkozásukra.
Újpesten győzött a Puskás Akadémia
Az Újpest hazai pályán 2-1-re kikapott a Puskás Akadémiától vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 2021/22-es nyitófordulójának zárómérkőzésén.
Augusztustól tíz újabb egyetem csatlakozik a modellváltó intézményekhez
A világhírű borvidéken, külföldi példák alapján megalapítják a kiemelten szőlészettel-borászattal foglalkozó első hazai felsőoktatási intézményt, a Tokaj-Hegyalja Egyetemet.
Átadták a felújított nádasdladányi kastélyt
A ma élő nemzedékek feladata a történelmi emlékek ápolása – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter az átadón.
Aknára lépő vadászok vesztették életüket Boszniában
Még mindig sok akna lapul a föld alatt az 1995-ös boszniai háború óta.
Germán büntetője döntött, Békéscsabán nyert a Szeged-Csanád GA
A labdarúgó NB II. 2021–22-es nyitányán a Szeged-Csanád Grosics Akadémia Békéscsabán szerepelt, és Germán 11-esével győzött.